Gazdaság

2022.02.17. 13:55

Somogycsicsó lehagyta Felcsútot a tőkejövedelmet nézve

Összeszámolta a Gazdaságkutató Intézet (GKI), hogy alakultak a hazai tőkejövedelmek 2020-ban, és meglepő módon Somogycsicsó ugrott az élre a települések között az országban. Hétmillió forint esik egy csicsói lakosra, s bár a helyiek gazdagnak nem érzik magukat, de jónak tartják az irányt.

Kovács Gábor

Forrás: MR Photography

A hazai tőkejövedelmek 35 százaléka Budapesten keletkezett, ezt követi Pest megye 16 százalékkal, majd Hajdú-Bihar megye 5,5 százalékkal, míg Nógrád megyének egyedüliként volt egy százalék alatti a részesedése, derítette ki a GKI. 

Az egy lakosra jutó tőkejövedelmek szempontjából az első helyezett 7 millió forint tőkejövedelemmel a Somogy megyei Somogycsicsó lett 2020-ban, Felcsút a második 5,7 millió forinttal, miközben a harmadik helyen a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnót végzett az egy lakosra jutó 2,8 millió forintos értékkel. 

Nincs ebben nagy titok, vezetett a rejtély nyitjára Faggyas József polgármester, akitől megkérdeztük, hogyan vívták ki ezt a címet. Nincs ebben semmi különös, mert a faluban van egy cég, amelynek egymilliárd forint az évi haszna, és ha ez eloszlik a község 150 lakosa között, akkor kijön az egy főre eső 7 millió, magyarázta. A Claessens Group Kft. hosszú évek óta mezőgazdasággal és állattenyésztéssel foglalkozik a környéken. Az állattartó telep Somogycsicsó külterületén helyezkedik el, és 35 ezer sertést nevelnek. Az egyik legnagyobb hazai agrár nagyvállalkozásnak jó a kapcsolata a helyiekkel és az önkormányzattal. A segítőkészségüket többször megtapasztalták már az elmúlt években. 

– Nem lehet panasz a cégre, szinte mindenben támogatják az önkormányzatot, amiben csak tudják – mondta a polgármester, és rögtön sorolta a példákat. – Ha bármilyen gépre van szükségünk, vagy építőanyagra, azonnal adnak. Az is előfordult már, hogy pénzbeli támogatás érkezett tőlük. 

Hogy hogyan került éppen Somogycsicsóra a belga–magyar agrárvállalkozás, arról annyit mondott a településvezető, hogy Somogycsicsón hajdan volt egy téesz, és annak egy állattartó telepe, azt fejlesztették, annak a helyére építettek egy korszerű sertéstelepet és egy gépállomást. Csúcstechnológiával dolgoznak, ezt megtapasztalták a helyiek is. A cég ugyanis sok somogycsicsóinak ad munkát, sőt a környékbeli településeken élők közül is sokan dolgoznak ott. 

– Igazán kedvező pozícióba tud kerülni egy falu, ha egy ilyen vállalkozás választja székhelyéül – értékelte Faggyas József. – Egy kollégám egyszer azt mondta nekem – és igaza volt –, hogy egy ilyen nagy cég eldöntheti, hogy kihal-e egy falu, vagy sem. Hogy irigylik-e a szomszéd települések a helyzetünket, azt nem tudom. Azt is tudni kell, hogy a falun nem látszik a nagy gazdagság, de az más kérdés, hogy én polgármesterként nyugodtabb vagyok, ha ilyen nagy cég van mellettünk. A falun idővel meglátszik a fejlődés, hiszen jó az irány! 

 

Összkomfortot teremtettek sertésnek és tehénnek 

Kötvényeket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának keretében az egyik legsikeresebb hazai agrár-vállalatcsoport, a Claessens család érdekeltségi körébe tartozó Agrár Kft., számolt be róla tavaly a porfolio.hu. A sikeres kötvénykibocsátás keretében bevont forrásokat a cég az 5 milliárd forint értékű telephelyfejlesztési beruházásának finanszírozására fordítja majd, melyből 2 milliárd forint Agrárminisztériumi támogatásból valósul meg, derült ki a társaság közleményéből. A lehető legkomfortosabb körülmények közt tartják a sertéseket, maximálisan kihasználva a jelenleg elérhető legmodernebb technológiákat az állatok jólétének érdekében. 

 

Borítókép: MR Photography

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában