Növendék növények

2022.04.30. 09:00

Ezresével kerülnek sátrakba a palánták Somogyban

Javában zajlanak a kertészeti munkák a somogyi települések önkormányzati kertjeiben. Márciustól a megyében ezeregyszáz közmunkás dolgozik.

Góz Lilla

Fotó: Muzslay Péter

Egy hete három fóliába több mint ezer paprikapalántát ültettek el a somogysárdi közmunkások, szerdán pedig a paradicsommal folytatták. – Kijelöltük a sorokat, majd a gödrökbe kerül a palánta és a madzag, amivel fel tudjuk futtatni a növényt, közéjük pedig csepegtető öntözéshez szükséges csövek kerülnek – mutatta a munkafolyamatokat Kuti Sándorné. Hozzátette: tíz sorba több száz paradicsompalántát ültetnek. A palánták egy részét maguk nevelték. 

– Paprika-, káposzta- és uborkamagot ültettünk, szépen cseperednek már – mondta el Burcsa Jánosné. A közmunkás hozzátette: heten dolgoznak a fóliákban és tavaly júliusban már szedték a paprikát, paradicsomot, amelyeket a helyi termelői piacon értékesítettek. Fentős Zoltán, Somogysárd polgármestere elmondta: tizedik éve foglalkoznak a közmunkaprogramban növényterme­sz­téssel, jelenleg tíz dolgozójuk van. – Hagyma, káposzta, levendula, sütőtök, káposzta kerül a szabad földbe, a fóliába pedig paprika- és paradicsompalántát ültetnek – tette hozzá a polgármester. Megjegyezte: nagyon megdrágultak a zöldségek, ezért a termények egy részét szociális alapon a helyieknek adják. Kialakítottak egy kisebb gyümölcsöst, pár év múlva termőre fordulnak meggy- és szilvafáik. 

A szenyéri önkormányzati kertben is zajlanak a tavaszi munkák, tízféle növényt termeszt kilenc közmunkásuk, például burgonyát, fokhagymát, vöröshagymát, cukorborsót. A terményeket konyháknak, éttermeknek és magánszemélyeknek adják el. 

A Somogy Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint az idei évben a Belügyminisztérium a megye hét járásában kilencvenhárom települési önkormányzat, önkormányzati társulás, valamint száz százalékban önkormányzati tulajdonban lévő gazdasági társaság 133 járási Startmunka mintaprogramját támogatja. Ezeregyszáz dolgozó részére biztosítanak munkalehetőséget a 2022. március 1. és 2023. február 28. közötti időszakban. Összesen negyvennégy település valósít meg mezőgazdasági programot 329 dolgozó foglalkoztatásával. A mezőgazdasági programok keretében a konyhakerti és fóliasátras növénytermesztés, gyümölcstermesztés mellett három önkormányzatnál levendulát, homoktövist és fekete berkenyét gondoznak. Öt önkormányzat szarvasmarhát, mangalicát, kecskét és juhokat tenyészt.

 

Fotó: Muzslay P.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában