Hazai ízek

2022.05.24. 14:00

Olcsóbb a helyi, nem drágítják kilométerek

Míg a piacokon és a multiknál érezhetően emelkedtek az árak az elmúlt időszakban, a helyi termelők többsége két év alatt szinte semmit nem emelt. Kíváncsian várják, hogyan alakulnak nyáron a termékek előállításához szükséges alapanyagok és a termékek szállításához elengedhetetlen üzemanyag árai.

Turbéki Bernadett

Fotó: Lang Róbert

Péntek délelőtt őstermelők adták egymásnak a kilincset a Somogyi Kosár átvételi helyén Kaposváron. Portékájukat hozták, hogy a délután érkező vásárlók egy helyen juthassanak hozzá megrendeléseikhez. 

 

A hetesi Nagy Renáta az önellátásra törekszik. Zöldségeket termeszt, és állatokat is tart. A növénytermesztésből származó „felesleget” öt éve el is adja. 
– Amit megtermelek a családunknak, annak ezután is megspórolom az árát. A munkadíj nem emelkedik, ugyanannyi erőfeszítésbe kerül, mint korábban – mondta Nagy Renáta, aki az elmúlt két évben nem emelte termékeinek árát, és egyelőre nem is tervezi. – Igyekszem vegyszermentesen termelni, az állatok alól trágyázom a talajt, így nem kell költenem műtrágyára – foglalta össze a gazdálkodó. 

 

Bellai Krisztina a zöldségeket feldolgozva, fermentálva is értékesíti. – Bevallom, igen nehezen tudom beárazni a saját termékeimet, elsősorban nem is ez a része érdekel, inkább a termelés az erősségem. Az elmúlt két évben nem emeltem, inkább csökkentettem az árakat, mert műanyagról üveg csomagolásra váltottam abban a reményben, hogy a vásárlók mindig visszahozzák. Még nem számolgattam, de nyilván nekünk is lesznek olyan költségeink, amelyeknek szintén felmegy az ára. Ha mindenhol többet leszek kénytelen fizetni, akkor nekem is emelnem kell – mondta Bellai Krisztina. 

Nem emelte árait az elmúlt két évben Sovány Tamás sem, aki tejtermékekkel foglalkozik. Egyelőre még a tavalyi takarmányt adja a jószágainak, így nem kellett emelnie, ám a sajtokhoz használt fűszerek ára már jelentősen megváltozott. 
– Az áremelkedések eredményeképpen jelentősen csökkent a kereslet, mert az embereknek kevesebb pénzük marad. Már gondolkodom azon, hogy ha emelnem kell, mennyi az a lélektani határ, amit az amúgy is kevés vásárló elfogadna. A reális áremelés 50 százalékos lenne, ám inkább abbahagynám a termelést, mint hogy ezt megtegyem a vásárlókkal – mondta. 

Raposa Gabriella hidegen sajtolt olajokat készít. Az általa felhasznált alapanyagok egy része nem saját termelésből származik, ám egyelőre ő sem emelte az árakat. 
– Olyan alapanyagokat dolgozunk még fel, amelyek tavaly termettek, beszereztem és betáraztam belőle, így az ára egyelőre adott. Az árváltoztatást az idei évi termés határozza meg. Nehéz megtippelni, mekkora áremelésre lesz szükség. Tízszázalékos emelkedés még elfogadható. Tudomásul kell venni, hogy a mezőgazdaságban nemcsak az üzemanyagárak, hanem gazdasági válság, az orosz–ukrán háború is alakítják az árakat – mondta Raposa Gabriella, aki hozzátette: egyelőre az árstop miatt tudják tartani az árakat, egyébként a két évvel ezelőtti árak háromszorosát tartaná reálisnak. 
 

Nem kell kifizetni a kilométerpénzt

Most vált csak igazán időszerűvé a Somogyi Kosár kezdeményezés, amely segít a termelőtől a fogyasztóig juttatni a termékeket. Azzal, hogy a legtávolabbi termelő is csupán 40 kilométerről szállítja az áruját a kaposvári elosztópontra, nem emelkednek az árak. 
– Az üzemanyag költsége nem nagy, a kistermelőknek nem kell nagy tételt szállítani. A termelőink árait nem befolyásolják a műtrágya és egyéb kemikáliák árváltozásai, mert jellemzően nem használnak ilyet – mondta Horváth Péter kertészmérnök, a Somogyi Kosár kezdeményezés önkéntes munkatársa. – Fontos, hogy a vásárlók ne a multiknak adják a fizetésüket, hanem helyben költsék el a pénzüket, így támogatva a kistermelőket, erősítve a helyi gazdaságot – világított rá Horváth Péter, aki szerint annál stabilabb a gazdaság, minél mentesebb a külső tényezőktől. 
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában