Mezőgazdaság

2022.07.06. 12:25

Elperzseli a hő a kalászt

A szántóföldi növényeket is megviseli az extrém meleg időjárás.

Marosi Gábor

Fotó: Lang Róbert

Szabó Tamás a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) Somogy megyei elnöke lapunknak elmondta, a gabonakalászok rövidek, a szemek aszottak, a kalászcsúcson lévő szemek nem jó minőségűek, ezt a rosta biztosan kidobja majd. Szabó Tamás kiemelte, a napraforgónál és a kukoricánál egyelőre nem látszanak a hőség nyomai. Csongrád és Békés megyében sok helyen tönkrement a termőterület, Somogyban azonban esett annyi csapadék, amivel egy rövid ideig kibírja a növény a magas hőmérsékletet. A növények számára az optimális hőmérséklet napközben 25 fok lenne, éjszaka pedig körülbelül 8 fokkal kevesebb. Szabó Tamás arról is beszélt, hogy öntözéssel jelentősen lehetne növelni a teremésbiztonságot. Ehhez víztározókat kellene építeni, a somogyi domborzat azonban ezt nem teszi egyszerűvé. Pongrácz István Somodorban több mint 900 hektáron gazdálkodik, ebből csaknem 130-at tudnak öntözni. A vizet egy mesterséges, négy hektáros tóból szivattyúzzák ki, amelyet két patak összefolyásából alakítottak ki. Pong­rácz István kiemelte, a kukorica és a napraforgó szépen fejlődik, a hőség nyomai egyelőre nem látszanak. Szabó Tibor mezőcsokonyai családi gazdálkodó elmondta: a napraforgót 13, a kukoricát 55 hektáron érte jég korábban. Mivel a leveleket megtépázta a jég, az extrém hőmérséklet jobban árt a növényeknek. Szabó Tibor hozzátette, öntözéssel sok mindent meg lehetne oldani a földeken. Megviseli a gabonát és az embert is a forróság.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában