Rezsi

2022.10.05. 14:00

Valahogy ki kell bekkelni a telet, a szakértő szerint

Valószínű, hogy nem lesz földgázellátási válság Magyaroszágon, mert a Déli Áramlattal lehet legutoljára gond, viszont a hazai gázkészletek nagyon magas szinten állnak. Eleve nagy kapacitásaink vannak, ehhez képest 75 % os feltöltöttséggel rendelkezünk, illetve olyan stratégiai készlettel is, amelyet válsághelyzetben szabadíthat fel a kormány.

Fotó: Shutterstock

Egyebekben pedig mindenki megpróbálja meghúzni a nadrágszíjat és kevesebbet fogyasztani elsősorban azért, mert nagyon drága lett a gáz, másodsorban azért, hogy egy esetleges ellátási zavar megelőzzünk  – mondta Buday Pál, MT-Gas Consulting Kft. tanácsadócég vezetője a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamarában, ahol a helyi vállalkozókat tájékoztatták a gázválság hatásairól.

Bő egy évtizede az EU-ban referenciaárként a tőzsdei árat használja minden piaci szereplő, ez elsősorban a holland gáztőzsde (TTF) értékei, fejtette ki a szakértő. Először a kereslet nőtt meg, mert a pandémiás válság után gyorsan pattant vissza az Unió gazdasága. Ezek után kezdődött egy olyan játék amelyet hívhatunk akár háborúnak is, hogy nem kap elegendő gáz az EU orosz forrásból, holott az unió ellátásának több mint 40 százalékát adta az orosz fél,  160-200 md köbméter mennyiséget. Ez a mennyiség először a kiegyenlítési oldalon tűnt el, nem töltötte a tárolóit a Gazprom. Emiatt tavaly ősszel volt egy nagy ársokk a szerződéskötési szezon végén. Aztán karácsonykor volt egy polémia részben az Északi Áramlat miatt, részben a vezetékeken vitte lejjebb a szabályozást az orosz fél betartotta a hosszú távú szerződéseit, de nem jelent meg a megszokott piaci szerepében, hogy a rövid távú és szezonális kiegyenlítést biztosítson a piacnak. Elszálltak a piaci árak karácsonykor, majd újabb csúcs lett a háború kitörése. Egyre eszkalálódik a háború az EU és az orosz gázbeszállító között. Most ott tartunk hogy 327 euro/mWatt volt a TTF bejegyzés augusztus végén. Az EU eldöntötte hogy nem tekinti megfelelő kereskedelmi partnernek Oroszországot, mert nem szállít megfelelően, és  bejelentettek olyan támogatási rendszereket, melyek egyrészt a megcsúszott fogyasztókat támogatja, másrészt az orosz gáz infrastrukturális kiváltását szolgálják.  

A magyar kkv-k már második szezonban szembesülnek azzal hogy hihetetlen árak vannak. Ez nem csak azt jelenti hogy a tőzsdei ár magas, hanem a kockázati felárak is brutálisan megemelkedtek. A kereskedők mögött banki finanszírozás áll, ők is beárazták a kockázataikat, és a fogyasztói oldalról is feltételezi a piac, hogy sokan fognak kiesni. Volt időszak amikor a pandémia alján 3,5 euro volt egy magawatt, aztán volt ez most 327 is, ez 2 ezer forint környéki köbméter ár  – ez a régi 100 köbméteres árhoz képest brutális. Egy ilyen energiaköltséget csak úgy lehet túlélni, ha egy vállalkozás a gazdálkodásában át tud állni, mert el kell kezdenie energiamegtakarítási programokat fejleszteni, amennyiben tőkével bírja.

– Azt gondolom hogy ezt a telet kell kihúzni – mondta a szakértő. – A beszállított gáz csökkenése emelte az árakat,  aztán bezuhant az ár, jelenleg 150-160 ezro környékén ketyeg lefelé, és az Északi Áramlat vezetékének felrobbantása már csak egy pici tüskét vitt be. Az EU eldöntötte hogy alternatívákra áll  át, de soha az életben nem lesz olyan vidám világ, mint a 2019-es gázévben, 20 euros árakkal. A jóslatokkal a piaci összes szereplője megbukott, de azt mondanám, hogy a gázár  60 euro környékén stabilizálódni fog, de kérdés hogy mekkora sokkot okoz az unió gazdaságának a magas gázár. Ha recesszió jön, és bezuhan a gazdaság, az azt jelenti, hogy keresletkiesés lesz és így tovább kell esnie a gáz árának, de ezt a telet ki kell bekkelni.      

Címkék#Somogy

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában