Felkészülés a télre

2022.11.18. 20:00

Csak a roham hagyott alább a tűzifáért, igény van

Ahogy közelednek a téli fagyok, fogy a megrendelt tűzifa.

K. G.

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Némileg visszaesett a hatósági áras tűzifa iránti kereslet Somogyban, és az eddig megrendelt mennyiség 65 százalékát már kiszállította a Sefag Zrt. Megjelentek az ügyeskedők is, ezért jó lesz vigyázni annak, aki nem biztos helyről szerzi be a fát. 

Szeptemberben indult a kormány által meghirdetett tűzifaprogram, melynek keretében az állami erdőgazdaságoknál háztartásonként 10 köbméter tűzifát lehet egységes, maximált áron vásárolni. A program keretében a hengeres tűzifa egységes, maximált, forgalmi adót is tartalmazó ára erdei köbméterenként a keménylombos esetében 30 ezer forint, a lágylombosnál 19 ezer forint, a fenyőnél szintén 19 ezer forint. 

– Mire a fa eljut a házhoz, jóval többe kerül – mondta el tapasztalatait az egyik igénylő, Kis László. – A fuvart nekem kell fizetni, rönköt kaptam, ráadásul nem akármilyen, hanem darus autót kell fogadni a szállításhoz, ez megdrágítja a tüzelőt. 

A kezdeti felfokozott érdeklődés részben alábbhagyott, de a korábban szokásos tűzifa értékesítésnél még jelenleg is magasabb az igény, felelte érdeklődésünkre a Sefag Zrt. sajtószolgálata. Az őszi fakitermelések tovább folytatódnak, az igények kiszolgálása megfelelő ütemben zajlik, tették hozzá. A helyi igények kielégítése nem okoz problémát, szögezték le. Somogy megyében eddig 1800 lakossági fogyasztó fizetett be maximált árú tűzifára, összesen mintegy 13 ezer köbméter mennyiségre, és ennek 65 százalékát már átadták. Az igények azonban továbbra is érkeznek, természetesen ezeket is regisztrálják. Ugyanakkor elindult a települési önkormányzatok számára a szociálistűzifa-programban megjelölt mennyiségek kiszállítása is, amely a Sefag Zrt.-nél nagyságrendileg 15–16 ezer köbméter tűzifát jelent az idei fűtési szezonban.

A kaposvári tűzifa-kereskedők még mindig nem kaptak árut az állami erdőgazdaságoktól, mert az állami erdészetek elsősorban a lakossági fogyasztókat kötelesek kiszolgálni. Így akadt olyan kaposvári fakereskedő, aki az eddiginél jóval messzebbről, Marcali környéki magánerdőkből vásárolt magának tűzifát, de ennek árát a szállítási költség megdrágította, és ezt a vevői is megérezték. A fakereskedőknél még sok kispénzű, nyugdíjas vevő érdeklődik, akik csupán egy-két köbméter tűzifát szeretnének vásárolni, jóval kevesebbet a hatósági áras tűzifa minimum mennyiségénél. Ők nehezebben jutnak fához, és kénytelenek a hirdetéseket böngészni.

Sok hirdetést adnak fel a csalók 

Több csalásra szakosodott társaság jelent meg hamis tűzifahirdetésekkel a legnagyobb internetes közösségi oldalon az utóbbi időszakban. Valós cégek adatait és fotóit felhasználva hirdették szolgáltatásaikat. A jelentkezőktől előreutalással kérték a vételárat, de aztán a megállapodás rájuk vonatkozó részét nem teljesítették, így a vásárló hiába várta őket. Máskor nem a megbeszéltek szerint teljesítettek. Egy kaposvári fakereskedő is arról számolt be, hogy a nevében is szállítottak ki árut, majd a megrendelő reklamált, hogy vizes fát, ágvégeket, gyümölcsfát kapott. Ekkor derült ki, hogy a valódi fakereskedőhöz semmi közük a szélhámosoknak. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában