Minden alapanyag megdrágult

2022.11.28. 19:07

Kiüríti a pénztárcát, ha bútort teszünk a fa alá

Elszálltak a bútor­árak az év végére. Egyes konyhaszekrények és étkezőasztalok ára egy év alatt több mint 25 százalékkal drágult. Az egyik somogyi vállalkozó szerint előre borítékolható jövőre az újabb durva áremelkedés, s van olyan kaposvári társaság, ahol az alapanyag-beszállítókkal már december elején tárgyalnak.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Kurdi Attila, kaposvári asztalos szerint 2022-ben 20–30 százalékkal nőtt meg egyes fűrészáruk ára. Emellett a vasalatokért és a bútorlapért is jóval többet kellett fizetni, mint tavaly. Tapasztalata szerint habár manapság egyre nagyobb igény mutatkozik a minőségi bútorok iránt, úgy érzi, a későbbi drágulás befolyásolhatja a keresletet. Az év végi nagy hajrá egyelőre még tart, ám nem tudni, hogy 2023-ban miként alakul az egész üzletág forgalma.

– A hazai piacra gyártott étkező-, nappali és hálóbútoraink az idén november közepéig nagyjából 10 százalékkal drágultak – hangsúlyozta Dévai Tibor, a kaposvári Lamello Kft. ügyvezető igazgatója. – Szükség volt az áremelésre, ugyanis szinte valamennyi alapanyag jelentősen megemelkedett.

A cég nagy mennyiségben használ tölgyet, mert tömör fából készítik a termékeiket. Ezt hazai erdészetekben, illetve erőgazdaságoktól vásárolják meg, melynek ára 2022-ben összességében csaknem 30 százalékkal emelkedett. Dévai Tibor kiemelte: komoly költségnövekedéshez vezetett a bútorgyártásnál használt különféle fémalkatrészek, kiegészítők drágulása. A vasalatokon kívül a fogantyúkért is jóval többet fizettek az utóbbi hónapokban, mint tavaly ősszel. Némelyik ára közel 80–100 százalékkal nőtt. A készlet fenntartása, a beszerzés a kaposvári bútorgyártó cégnek az idén újabb milliós többletköltséget jelentett.

– Eközben a németországi–osztrák piacon az utolsó negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva csaknem 50 százalékkal csökkentek a megrendelések. – Ez azért fontos változás, mivel az export nagyjából 60 százaléka oda irányul, az osztrák és a svájci piac stagnál. Szerencse a nehéz helyzetben, hogy a tendenciával párhuzamosan a hazai megrendelések csaknem a duplájára nőttek. 
A 85 alkalmazottat foglalkoztató cég 2022-ben 1,2 milliárd forint bevétellel számol, 2023-ban 1,4 milliárd forintot terveznek. 

Dévai Tibor azt mondta: energiaköltségük minden bizonnyal heteken belül jócskán megemelkedik. Az elektromosáram-szerződés december 31-ig szól, pillanatnyilag havonta csaknem hárommillió forintot fizetnek. Korábban kaptak ugyan egy ajánlatot, de miután a mostaninál nyolcszor annyit kellene fizetniük, ezért nem írták alá a megállapodást. Így megvárják, amíg lejár az alapszerződés, s az akkori lehetőségeket figyelembe véve döntenek.

– Jövőre az alapanyagár további növekedésével számolunk – mondta Dévai Tibor. – Decemberben tárgyalunk a 2023-as árakról, s egyes becslések szerint a rönkáru jövőre akár 20–30 százalékkal drágulhat. Cégünk tovább akar fejlődni, termékeinkkel Szlovákiában és Csehországban is szeretnénk megjelenni, online értékesítéssel foglalkozunk, s Pozsonyban és Prágában egy bemutatótermet kívánunk nyitni.

Milliókba kerül ma egy álomkonyha

– Egy átlagos, háromszobás lakás komplett bebútorozása könnyen elérheti a 3–4 millió forintot, de ennél jóval többe is kerülhet – hangsúlyozta Kurdi Attila.
Mocz András, a Magyar Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének elnöke szerint nemcsak az építőipari, hanem a bútoripari alapanyagok ára is megnőtt. Így a fenyő és a tölgy is drágult. Utóbbi különösen divatos termék, nagy a kereslet iránta. A szakember szerint jövőre is számítani lehet árnövekedésre, de talán kisebb mértékű lesz az ideinél.

Elképesztően megdrágultak a bútorok Magyarországon egyetlen év alatt: a KSH adatai szerint például annak, aki ma akar ülőgarnitúrát vásárolni, annak 16,7 százalékkal kell többet fizetnie érte, mint 2021 októberében – írta meg a penzcentrum.hu. 2020 októbere óta pedig 33,3 százalékkal emelkedett meg a sarok­ülőgarnitúrák ára, amelyek a múlt hónapban kereken 296 ezer forintba kerültek.

Borítóképünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában