Infláció

2022.12.06. 07:00

Drágább lesz az élet a közös lépcsőházakban

A somogyi társasházak lakói jövőre mélyebben a zsebükbe nyúlhatnak. 2023-ban akár 10–30 százalékkal is nőhet a közös költség. Az alapüzemeltetési kiadások az idén meredeken emelkedtek, van olyan vízvezeték-szerelő, aki csaknem 20 százalékkal számláz többet ugyanazért a munkáért, mint tavaly.

Harsányi Miklós

Fotó: Lang Róbert

Javós Csilla, a kaposvári Csaklakás Kft. ügyvezetője szerint 2023-ban 20-30 százalékos közösköltség-növekedés is lehet. Dömötörné Pap Beatrix, a megalakulásának 60. évfordulóját ünneplő kaposvári Új Élet Lakásfenntartó-szövetkezet elnöke azt mondta: a szervezetükhöz tartozó 10 épületben 186 ingatlan van. Megvárják az éves beszámolókat, s azután dől el, hogy egyáltalán szükség van-e közös költség emelésére, s ha igen, akkor mennyivel. Legutóbb idén szeptemberben emelték meg a közös költséget. 
Ács Sándor, a kaposvári Otthon Lakásszövetkezet ügyvezető igazgatója azt mondta: a lakás alapterülete, az épület összkiadása is befolyásolja a közös költség alakulását. S akár csak az, hogy az adott épületnek van-e bevétele, illetve hiteltörlesztése. Náluk egyes épületeknél havi közel 8000 forint a közös költség, máshol nagyjából 17 ezer forint is lehet. – Ha csak nem lesz valami rendkívüli változás, akkor szerintem nálunk jövőre nagyjából 10 százalékkal emelkedhetnek a közös költségek – hangsúlyozta Ács Sándor. – Egy társasház éves kiadása több részből áll, egy tízemeletes épület éves költségvetésének nagyjából öt százaléka az áramdíj. A biztosítás ennél lényegesen magasabb tétel, a teljes kiadás 8–9 százalékát is elérheti. Az egyik Honvéd utcai épületünknél 2022-ben 411 ezer forint volt a biztosítási költség, pillanatnyilag nem tudni, hogy 2023-ban miként alakul ez a tétel, ám ha a biztosítótársaságok nagyjából inflációkövető mértékben emelnek, akkor csaknem 460–470 ezer forint lehet a fizetnivaló. 
Ács Sándor szerint célszerű értékkövető biztosítást kötni, ugyanis ha gond van, akkor annyit fizet a biztosító, mint amekkora kár keletkezett. Tetemes veszteséget okozhat egy olyan épület alatti csőtörés, ami későn derül ki, s emiatt megroggyan az épület. Súlyos, adott esetben több tíz, illetve százmilliós kárhoz vezethet egy olyan háztűz, melynek során az épületszerkezet károsodik. 
Egy társasház éves költségvetésének közel 12 százalékát adják a szerelési, karbantartási költségek. Gyakran veszik igénybe a vízvezeték-szerelők szolgáltatását, havonta esetenként 10–12 csőtörés is előfordul az épületeknél. A kaputelefon javításához is szakembert hívnak, s a felvonók kötelező éves felülvizsgálatát is akkreditált vállalkozás végzi. A lakásszövetkezet összesen 48 épületet üzemeltet, ezekben 1071 lakás található, s a visszatérő kiadásokon kívül a szövetkezetnek általános költségei is vannak. 
 

Jól jönne végre egy nyugodt esztendő

– Nálunk házfelügyelők végzik a tízemeletes házak takarítását, ők alkalmazottak, feladataik elvégzéséért ezért munkabért kapnak – hangsúlyozta Ács Sándor
– Van néhány olyan szakember is, akik régebben a kata előírásai szerint adóztak, a közelmúltban lezajlott változás miatt azonban emelkedtek a vállalkozói díjak. Mindent egybevéve pillanatnyilag úgy számolunk, hogy egy négyemeletes, 20 lakásos épület éves üzemeltetési költsége közel 1,9 millió forint volt 2022-ben, s becslésünk szerint jövőre nagyjából 2,2 millió forintra nő a kiadás. 
Ács Sándor szerint gyakran nem egyszerű az ügyintézés, több szolgáltató nehezen érhető el. Hiába keresi őket telefonon vagy e-mailben, a panaszt ugyan felveszik a társaságoknál, ám az adott ügyben döntésre jogosult személlyel nem tudnak beszélni. Arra a felvetésre, miszerint menyire gördülékeny az elektronikus ügyintézés, azt mondta: alkalmanként az, de nem minden esetben. – Nyugodt üzemeltetési évet várok 2023-ban – emelte ki. – Ugyanis ha nekünk kevés gondunk van, akkor a lakástulajdonosoknak sincs sok problémájuk. Igyekszünk minden feladatot gyorsan megoldani. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában