Halászlébe a hálóból

2022.12.22. 07:00

Hálóból a halpultba: a karácsonyi roham alatt is lesz elég ponty

A vészjósló aszályos idő, a tóapadásuk miatt kongó vészharangok ellenére bőségesen roskadoznak az üzletek halpultjai a karácsonyi roham alatt. A termelők biztosítani tudják a megfelelő mennyiséget. Még mindig a ponty a sláger, amelyért az idén 30 százalékkal kell többet fizetni.

Góz Lilla

Fotó: Lang R.

Reggel hétkor a háló kihúzásával kezdtek a halászok a mikei halastavaknál. Majd az úgynevezett tanyába terelték össze a potykákat, amurokat, és kosarakkal emelték ki a legalább 2-3 kilós halakat. A mérlegelést követően már kerültek is a teherautóra.

– Csütörtökön még Mikében halászunk, pénteken megyünk Csertőre, karácsony napjáig folyamatosan dolgozunk – mondta el Mihálffy Ferenc, a Tógazda Zrt. munkatársa. – Minden nap adunk ki halat, ezek a pontyok pécsi üzletekbe kerülnek, de a multiáruházakba is szállítunk még – mondta el a halászati szakember. Százhalombattára megy a kamion, és onnan terítik a budapesti üzletekbe kisebb teherautókkal a halat. 

Az állandó dolgozóik mellett több alkalmi dolgozót is felvettek október eleje óta. – Csurgón tanulok mezőgazdasági gépésznek, és mikor szünet van, akkor jövök ide dolgozni – mondta el Talpas Máté, aki Ötvöskónyiból jár a szezonban dolgozni. 

– A pontyból és a harcsából annyit szaporítottak, hogy kielégítő mennyiség jut belőle a magyar piacra – mondta el Németh István, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke. A karácsonyi időszak meghatározó a hazai halfogyasztásban, a haltermelők ekkor értékesítik a tejes éves étkezési mennyiség 40 százalékát. Egyes nagy haltermelők esetében pedig akár az éves forgalom 60-70 százalékát is kiteszi a karácsonyi haleladás. A soha nem látott aszály együtt jelentkezett a háborús konfliktussal, ami a takarmányok és az energia árában is jelentős emelkedést okozott, emiatt a halért is többet kell fizetni, mint bármelyik élelmiszerért. Az egy főre jutó hazai halfogyasztás jelenleg 6,7 kilogramm, de az unió polgárai átlagban 24-25 kilo­grammot esznek meg évente. 
 

Szeletben, pucolva jobban viszik

Már kora reggel rengetegen álltak sorban a Kaposvári Nagypiac halboltja előtt. – Fél­órája vagyok itt, de itt a legjobb a hal a városban, kivárom a soromat – mondta el Kovács Béla, aki pontyot vásárolt az ünnepi halászléhez. – Még mindig ez a legnépszerűbb halfajta, több étel elkészíthető belőle: a halászlé, a rántott vagy sült hal – mondta el Kovács Csaba halbolttulajdonos. 

Az irdalt pontyot is nagyon keresik, és a vásárlók előnyben részesítik a szálkamentes afrikai vagy szürkeharcsát, lazacot. – Aki frissen szeretné venni a halat, az a napokban jön, sajnos az üzemanyag- és energiaárak és az aszály hatása az árakban is meglátszik, átlagosan harminc százalékkal kerül többe idén a hal – jegyezte meg Kovács Csaba. 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában