Ipari termelés

2023.01.21. 13:59

Iparban lemaradtunk, de nősülni jól tudunk

Vármegyei összehasonlításban a válságban is csökkenő munkanélküliségről, de ennek ellenére lemaradó ipari teljesítményről árulkodnak a somogyi adatok. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legújabb kiadványa a tavalyi év első három negyedévét dolgozta fel a magyar vidék helyzetére fókuszálva.

Kovács Gábor

Fotó: Lang Robert Kaposvar

Ennek ellenére házasságkötésben az élen, lakásépítésben az élmezőnyben van Somogy, foglalkoztatásban, bérekben és ipari termelésben viszont a sereghajtók között vagyunk – derült ki a KSH vármegyei kiadványából. Tavaly egyedül Somogyban nem csökkent a házasságkötések száma: az összes vármegyében és a fővárosban is kevesebb volt a házasuló, nálunk viszont 4 százalékos volt a növekedés. 
A munkanélküliség Somogyban 5,4 százalékos volt, ez a szám Tolnában 4,4, Baranyában 4,6, míg a legrosszabb, 8,2 Nógrádban. Tavaly jobban megérte dolgozni, mert a bruttó és a nettó átlagkeresetek országosan egyaránt 17 százalékkal múlták felül az egy évvel korábbit. Somogyban a nettó havi átlagkereset 268 ezer forint volt, míg az országos átlag 334 ezer volt. A somogyi vállalkozók többen lettek: a regisztrált társas vállalkozások száma Budapest, Komárom-Esztergom és Vas vármegye kivételével mindenhol emelkedett, a leginkább Nógrád és Somogy vármegyében (3,4 százalékkal). Egyre több beruházás érkezett vidékre, de a hazai fejlesztésekhez a Nógrád, Zala s Somogy vármegyei gazdasági szervezetek járultak hozzá legkisebb arányban (nálunk 1,3 százalékkal). 


Az egy lakosra jutó ipari termelési érték Somogyban 1 millió 641 ezer forint volt, míg az országos átlag 4 millió 130 ezer forintot tett ki. Somogy és Baranya vármegyében a hazai szint felét sem érte el a mutató értéke. 
A lakásépítési kedv ismét növekedésnek indult vármegyénkben. A főváros és a vármegyék alkotta rangsorban Somogy a negyedik helyet foglalta el az egy évvel korábbi hatodikkal szemben. Somogyban tavaly összesen 619 lakást vettek használatba, melyek 44 százaléka Siófokon van, de Balatonszemesen is kiemelkedő volt a mutató. Kaposváron 19 új lakást adtak át. 
A somogyi mezőgazdaság és turizmus jól teljesített: mivel a nyári aszály vármegyénk területét kevésbé sújtotta, a termés­átlagok jóval felülmúlták az országosakat. A hektáronkénti terméseredmények a vármegyei rangsor élmezőnyében találhatók. A szarvasmarha-állomány a nyár kezdetén (37,9 ezer) 13 százalékkal felülmúlta az egy évvel korábbit. Somogy kereskedelmi szálláshelyein a tavalyi év első három negyedévében 1 millió 422 ezer vendégéjszakát töltöttek a vendégek. A vendégéjszakában mért vendégforgalom 15 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakáét. 
 

Az egy lakosra jutó beruházások értéke 2022 

Gulyás Árpád, a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara alelnöke azt mondta lapunknak: a szakképzett munkaerőt folyamatosan igényli a helyi gazdaság. Bár évszakonként vannak eltérések, de az építőipar télen sem állt le teljesen, a későbbi foglalkoztatást azonban befolyásolhatja a beruházások alakulása. – Somogyban továbbra is fontos terület a feldolgozóipar – emelte ki. – A kkv-szektornál és a nagyobb vállalatoknál forgácsolókat, CNC-forgácsolókat, technikusokat, s ezzel párhuzamosan kisebb számban, de mérnököket is várnak. A kaposvári Kapos Atlas Kft.-nél 2022-ben 13-an mentek nyugdíjba, az idén előreláthatóan öten köszönnek majd el. Pótlásuk, illetve a megnövekedett megrendelésállomány miatt lényeges a zökkenőmentes munkaerő-felvétel. Januárban nagyjából annyi új munkatársat alkalmazhatnak, mint tavaly ilyenkor. Biró Krisztina HR-vezető elmondta: cégüknél a következő napokban gyártástervező és minőség­ellenőr helyezkedhet el, s forgácsolót, hegesztőt, maróst és lakatosakat is alkalmaznak. Megváltozott munkaképességűeket is felvesznek.
 

 

Címkék#ipar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában