Hitel kell a használthoz is

2023.02.27. 07:00

Halogatják az autócserét a családok, messzire szaladt a kamatláb

Egy friss felmérés szerint jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek száma az országban, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos hitelösszeg. Az ügyfelek tavaly egymillió forinttal drágább lízingszerződéseket kötöttek autóvásárláskor, mint egy éve, Somogyban is sokan visszafogták a költekezést.

Harsányi Miklós

Fotó: Nagy Norbert

Palkovics Dániel, a kaposvári Som-Plast Kft. ügyvezetője azt mondta: hosszabb ideje négy céges autót bérelnek, s egyelőre nem tervezik új gépkocsi beszerzését. 

A siófoki Marci Pékségben 13 kisteherautót használnak, három éve vettek utoljára járművet, s nem akarnak a meglévők mellé újabbat vásárolni – tudtuk meg Martzy Ferenc tulajdonostól. 

A járműpiacon tavaly is viszonylag kevés volt az új autó, s aki venni akart, használt gépkocsit keresett. Tavaly nagyjából a harmadik negyedévig nem sokat változtak a hitelkamatok, az év vége előtt azonban jelentősen megemelkedtek. Az ágazatban további gondot jelentett a forint-euró árfolyam hullámzása, az alkatrészek és a szervizköltségek drágulása is – mutatott rá Stier Gábor, a kaposvári Bull Car Kft. ügyvezetője. 

– A járműeladásoknál tavaly januárhoz képest az idén év elején nagyjából 50 százalékos visszaesést tapasztaltunk – mondta. – Az utóbbi másfél hónapban hitelre még nem adtunk el gépkocsit, a magánvásárlók megpróbálják önerőből összehozni a járművételt. Nem látni, hogy a helyzet 3-4 hónapon belül változna. 

Sok vevő halogatja a gépkocsivásárlást, s több járműkereskedő is vár a készletek feltöltésével. Piaci élénküléshez vezethetne, ha a magas költségek visszaesnének a korábbi szintre, mert a vevők minden bizonnyal lényegesen bátrabban vásárolnának gépkocsit. 

Feltehetően a cégeknél is hasonló folyamat következne be, a vállalkozások 2-2,5 éve esetenként 10 millió forint körüli új autóra kötöttek szerződést, melynek az ára most már nagyjából 15 millió forint. Stier Gábor kiemelte: jelenleg az egymillió forint alatti autókat keresik, ennyiért általában 15-17 évesnél idősebb gépkocsit lehet megvenni. Sokan le akarják cserélni az autójukat egy kevésbé korosra, ám épp a magas hitel miatt nem mennek bele a vételbe. A fiatalabb, drágább gépkocsikat jellemzően a külföldön dolgozók vásárolják. 

– Előfordulhat, hogy egy gépkocsi havi törlesztője 20-25 ezer forinttal nő, ez még vállalható – emelte ki. – Csakhogy ha ehhez hozzávesszük, hogy egy család az infláció miatt havonta akár több tízezer forinttal többet költ élelmiszerre, nőtt a rezsi, és a gyerek cipője és ruhája is drágább, akkor sokan egyszerűen már nem tudják vállalni a pluszterheket, s így lemondanak az autócseréről. 
 

Aki mégis autót vesz, többnyire kikerüli a hitelt, készpénzben rendezi a számlát

– Jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével nőtt az átlagos finanszírozási összeg. A Cofidis adatai szerint tavaly 1 millió forinttal drágább lízingszerződést kötöttek autóvásárláskor, mint egy évvel korábban. Az autók árának emelkedésével együtt nőtt a felvett hitel összege is: a használt autók átlagos hitelösszege közel 3,5 millió forintra emelkedett, amely 44 százalékos növekedés jelent az egy évvel korábbiakhoz képest. 

– Új autót korábban vettem hitelre, de ilyesmit nem tervezek mostanában – mondta Rétsági Attila kaposvári szakoktató. A mostani autóját, egy 2009-es évjáratú, 1,4-es benzines modellt két éve készpénzért vette. Kovács Márió, a Kaposvár-Car Kft. ügyvezető igazgatója azt mondta: a magánszemélyek általában készpénzért vásárolnak náluk, vagy a meglévő autó beszámítását kérik, s a különbséget kifizetik. A magánszemélyeknél visszaesett a hiteligénylők száma a magas kamatok miatt. Egyes vállalkozások hitelből vásárolnak járművet, de mindent egybevéve, tavaly nagyjából feleakkora mennyiségben értékesítettek ebben a formában, mint az utóbbi években. A magas kamat miatt van olyan társaság, amelyik inkább elhalasztja a vásárlást, vagy megjavítja a gépkocsit. Ahol ragaszkodnak a járműcseréhez, a nyílt végű pénzügyi lízinget választják. A kaposvári társaságnál már 2023-ban is adtak el új gépkocsit hitelre magánszemélynek és cégeknek is. 
Fotóillusztráció: MW

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában