2023.02.05. 09:00
Jól fizetnek a somogyi építőipari cégek
Több pénzt vihetnek haza a kőművesek, a burkolók és a villanyszerelők, emelkedik a bére a festőknek és az ácsoknak is. Nagyjából 15 százalékos béremelésre készülnek több somogyi építőipari vállalkozásnál.
Fotó: Lang Róbert
Budai Ferenc, az Ipartestületek Országos Szövetségének (Iposz) megyei elnöke azt mondta lapunknak: cégenként változnak a bérek. A kőművesek naponta nagyjából 15–20 ezer forintot kereshetnek, a festők, gipszkartonosok 13–15 ezer forintot, a burkolók 12–15 ezer forint körül kapnak, míg a segédmunkásoknak 10–13 ezer forintot fizetnek.
– Arra számítok, hogy Somogyban ezek az összegek 2023-ban 10–15 százalékkal nőhetnek – mondta Budai Ferenc, aki egyéni vállalkozóként tíz festőnek ad munkát, s jelenleg Balatonfenyvesen és Kaposváron dolgoznak.
István József, a barcsi Házmester-Bau Kft. ügyvezetője szerint a 2023-as bérfejlesztés kapcsán a szakmában rengeteg mindenről hallani lehet. Sok a bizonytalanság, de egy valami biztos: nőtt a minimálbér és a garantált bérminimum, s ez automatikusan emelést hoz. Hangsúlyozta: aki meg akarja tartani a szakképzett dolgozóit, annak célszerű többet fizetnie. Így az idei bérfejlesztés elérheti akár a 20 százalékot is, cégüknél várhatóan márciustól emelnek.
– Januárban csaknem 30 munkatársunk dolgozott a barcsi építkezéseken – mondta. – A burkolók, az ácsok és az asztalosok mellett villanyszerelőket is alkalmazunk.
A kaposvári Flash-FM Kft. februártól egy nagy zalai energia-hatékonysági projektben vesz részt. A homlokzati üvegfalcserén kívül az épület hőszigetelése is bőven ad feladatot, az októberig zajló felújításon több mint 40 szakmunkás dolgozik. Zetz József műszaki vezető kiemelte: az idén minimum 15 százalékos béremelés lehet sok cégnél.
Semperger János, az Iposz kaposvári elnöke azt mondta lapunknak: ahol van kellő tartalék, azoknál a vállalkozásoknál akár 15–20 százalékkal is többet adhatnak a munkásoknak. A kisebb vállalkozók viszont hiába akarnak többet fizetni, ha az idén kevesebb megrendelést kapnak, akkor egyszerűen nem lesz majd erre lehetőségük. Azt mondta: ma az a legnagyobb kérdés, hogyan gyűrűzik be az infláció a magánmegrendelők életébe?
Semperger János szerint több vállalkozónak élet-halál harc lesz ez az év. S ha 2023-at megússzák, akkor van esélyük a tovább fejlődésre.
Berkes Róbert kaposvári könyvelő szerint reális, életszerű, hogy a somogyi építőipari vállalkozások 15 százalék körüli béremelésben gondolkodnak, ugyanis legalább ennyivel tanácsos növelniük 2023-ban a fizetéseket, hogy a munkásaik ne nézzenek másik munkahely után.
Nőttek a járulékos költségek
– Nem csak a nagyobb vállalkozások, hanem a néhány dolgozót foglalkoztató kisvállalkozók sincsenek könnyű helyzetben – hangsúlyozta Berkes Róbert. – A festők, a burkolók és a villanyszerelők közvetlen és járulékos költségei is nőttek, viszont ha versenyben akarnak maradni, akkor a nekik dolgozó betanított vagy szakmunkásoknak is kénytelenek többet fizetni. Ha folyamatos munkához akar jutni a somogyi kisvállalkozó, akkor vállalnia kell az utazást, a távollétet. Van, aki Veszprémben vagy Biatorbágyon dolgozik, mások Észak-Magyarországon vagy a fővárosban vasszerkezet-szereléssel foglalkoznak.