Nyári forma

2023.04.02. 07:00

Zsákokban áll még a tavalyi gyapjú is, de már nyírják a birkákat

Megszabadították a birkákat téli bundájuktól a napokban Bárdudvarnokon. Minden évben alföldi nyírók érkeznek a tanyára, ahol a nap folyamán 350 juhot nyírtak meg. A gazdák szerint nincs igény a gyapjúra, a három évvel ezelőtti még zsákokban áll.

Góz Lilla

Fotó: Lang R.

Nagy volt a hangzavar az egyik bárdudvarnoki állattartótelep hodályában a napokban. A rádió hangját a birkanyírók eszközeinek hangja tompította. A birkák a fazonigazítást követően örömmel ugrándoztak ki a hodályból. Burai Attila nyolcévesen nyírt először birkát, édesapja tanította meg rá. Azóta már olló helyett géppel nyírnak. 

Mindenki sorra került. 
Fotós: Lang R.

Március 18-án keltek útra az alföldi nyírók, és országszerte három hónapon át csaknem 40 ezer birkát szabadítanak meg téli bundájuktól. – Szerdán ezen a telepen 350 vemhes állatot nyírunk meg – mondta el a brigádvezető. – Sajnos egyre kevesebben vagyunk, most öt nyíróval érkeztünk 300 kilométerről. Nehezíti a munkánkat, hogy egyre nehezebben tudjuk beszerezni az eszközöket az orosz–ukrán háború miatt. Új-Zélandról rendeljük az alkatrészeket jóval drágábban. Kénytelenek voltunk a tavalyi 450 forintos árat 550-re emelni, pedig a kezdetekkor én még 10 forintért nyírtam – emelte ki Burai Attila. 

Némi türelem kellett ahhoz, hogy mindenki megszabaduljon a bundától. 
Fotós: Lang R.

További nehézség, hogy nincs utánpótlás a szakmában. – Az idősebb generáció abbahagyja a munkát, a fiatalokat nem érdekli – tette hozzá a brigádvezető. – Az egyik unokaöcsém a gyomaendrődi juhásziskolába jár, érdekli a szakma, tanítgatom is. Az a lényeg, hogy szereti a jószágot, mert anélkül nem megy. Bízom benne, hogy átveszi a vállalkozást. 

A fogók és a gyapjúszedők a somogyi tanya környékéről érkeztek. – Somogysárdról jöttem a párommal – mondta el Szabó Nikolett. – A család is birkázik, a nagypapám itt volt régen juhász. Most a gyapjúszedésben segítek, tette hozzá. 
– Ilyen korán még sosem nyírattam – mondta el Paládi Vince gazdálkodó. – Az elléseket korábbra hoztuk, mert tavaly a köpőlegyek, paraziták nagyon elszaporodtak és így próbáljuk kiküszöbölni. 

Lazán, nyári dresszben.
Fotós: Lang R.

Paládi Vince szerint a három évvel ezelőtti gyapjú még zsákokban áll. – Most ígéretet kaptam arra, hogy a merinó kilóját száz forintért átveszik. – Egy állatról 3 kiló jön le, 300 forintért adom el, a nyírás költsége, az ellátás 800 forintba kerül, így állatonként 500 forint veszteségünk van – jegyezte meg a gazdálkodó. Megemlítette azt is: öt éve még 400 forintot adtak a gyapjú kilójáért, de nem kelendő. 

– Az enyhe télen kint tudott lenni a nyáj, kevesebb takarmány is fogyott, amelynek igencsak elszaladt az ára – tette hozzá a gazdálkodó. – Nem beszélve az állategészségügyi készítményekről. Ám szerencsére nem csak a költségek, a bárány felvásárlási ára is emelkedett, például egy 30 kiló feletti súlyút kilónként 1500 forintért vesznek át. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában