Helyi gazdaság

2024.07.23. 13:35

Fordulat az építőipari cégtrendben

Bár az első félév pozitív teljesítményt mutatott az építőiparban, a cégtrendben egyértelműen megjelent a cégszámcsökkenés. Idén az első félévben 1,1 ezerrel kevesebb cég az építőiparban. Az új cégbírósági eljárások az idei első félévben is megközelítették az 5 ezret.

A KSH legfrissebb gyorsjelentése szerint az építőipari termelés volumene az egy évvel korábbihoz képest 7,2 %-kal nőtt, míg az előző hónaphoz képest 3,8 %-kal csökkent. Ennek eredményeként 2024 első öt hónapjában az építőipari termelés volumene összességében 6,1 %-kal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az építőipar három ágazata közül az egyéb építmények ágazata rontotta a volumen mutatót az előző év azonos hónapjához képest, itt ugyanis 9 %-os csökkenés volt tapasztalható. Ez nem meglepő, hiszen ebbe a kategóriába tartoznak például az utak, vasutak, autópályák és közműépítések, amelyek a 2022 őszén leállított, mintegy 5 000 milliárd forint értékű állami beruházások részei voltak. Tudvalevő, hogy az állam nem tért vissza az építőiparba. Úgy tűnik, a magánberuházások, különösen a gyárépítések, jelentős növekedést mutatnak.

Bár a KSH legutóbbi gyorsjelentése szerint az építőipar az előző évhez képest pozitív eredményeket ért el, felmerül a kérdés: mindez mire elég?

Szemmel láthatóan a volumennövekedés még nem elegendő ahhoz, hogy ugyanannyi vállalkozást tartson el, mint 2022-ben, vagy akár 2023 elején. Az OPTEN adatai szerint a cégtrendben tavaly még nem voltak jelentős elmozdulások, közel ugyanannyi cég alakult, mint amennyi megszűnt, éves szinten a számuk 4,5 ezer

körül mozgott. Ez a tendencia jellemezte a tavalyi első fél évet is, ahol az alapítási és megszűnési értékek 2,5 ezer körül alakultak. Azonban idén fordulat következett be, és a tartósan alacsonyabb teljesítmény a cégtrendben is kiütközött.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!