2025.03.13. 16:12
Harminc terméken nem lehet majd nyerészkedni, mutatjuk a részleteket
Harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a tíz százalékot március közepétől, erről döntött a kormány. A témában megkérdeztük az utca emberét, mit szól ahhoz, hogy korlátozták a boltok árrését.

Adventi a hangulat a piacon is.
Fotó: Lang Róbert
– Az indokolatlan és túlzó áremelések megfékezése érdekében tárgyalásokat folytattunk az elmúlt napokban a kereskedelmi láncok képviselőivel – mondta Facebook oldalára feltöltött videójában Orbán Viktor. A miniszterelnök kiemelte, sajnos a kereskedők ajánlatai messze elmaradtak az elvárásaiktól, ezért úgy kellett dönteniük, hogy intézkedéseket vezetnek be a kereskedelemben. A döntés értelmében, március középétől a harminc alapvető élelmiszer esetében a kereskedők árrése nem haladhatja meg a tíz százalékot. – Az elmúlt időszakban a tojás esetében ez 40 százalék, a vaj és a tejföl esetén pedig több mint 80 százalék volt, lássuk be, ez elfogadhatatlan – emelte ki Orbán Viktor.

Minden olyan élelmiszer esetében, ahol az árrés elszállt, az árakat csökkenteni kell úgy, hogy a fogyasztói ár maximum tíz százalékkal haladja meg a beszerzési árat. – Ezt ellenőrizni is fogjuk – hangsúlyozta Orbán Viktor. A miniszterelnök hozzátette, ezeket az intézkedéseket március közepén vezetik be és május végéig tartják hatályban. Akkor felülvizsgálják majd, és ha szükséges, folytatják. – A túlzott és indokolatlan áremeléseknek véget fogunk vetni – emelte ki.
A legtöbben egyetértenek az árréssel
A kaposvári Szalai Ferencné hírportálunknak elmondta, reálisnak tartja a tíz százalékos árrést, mert ha ennél több hasznot tesz rá a kereskedő, az a fogyasztóknak egyáltalán nem jó. Az idős asszony hozzátette, az üzletek eléggé szemtelenek voltak az elmúlt időszakban, nagyon „nyomták” felfelé az árakat, a kis nyugdíjasok pedig ezt rögtön észrevették. Földényi Norbert is jó dolognak tartja a kormány döntését. A férfi elmondta, reméli minél hamarabb sikerül ezt bevezetni és ezáltal olcsóbb lesz az élelmiszer, a kereskedők nem tudnak sok hasznot rátenni a termékek árára. Bojtor Gyuláné szerint nem biztos, hogy az árrés stop jó lesz, mert ha véget ér, és eltörli a kormány, akkor azután a kereskedők még több hasznot tesznek majd rá. Varga Zsolt Márk is üdvözli a döntést. A férfi kiemelte, a fogyasztóknak azért lesz jó, mert a kereskedők nem emelik majd az árakat a csillagos égig. Illés Józsefné szerint, a döntés a vásárlóknak nagyon jó lesz, a kiskereskedők viszont emiatt nagy bajban lesznek.
Mutatjuk azt a harminc terméket, melyre 10 százalékos árrés stopot vezetnek be
- Csirkemell, csirkecomb, csirke far-hát, csirkeszárny, egész csirke, pulykamell
- Sertéscomb, sertéskaraj, sertésoldalas, sertéstarja, sertészsír, párizsi
- UHT tehéntej 1,5% zsírtartalom, UHT tehéntej 2,8% zsírtartalom, ESL tehéntej 1,5% zsírtartalom, ESL tehéntej 2,8% zsírtartalom
- Vaj, tejföl, natúr joghurt, gyümölcsjoghurt, trappista sajt, tehéntúró, margarin, napraforgó- és repceolaj
- Finomliszt BL 55, rétesliszt BFF 55, Kristálycukor (fehér cukor)
- Fokhagyma
- Étkezési burgonya az újburgonya kivételével
- Friss tojás, héjában a Gallus domesticus fajhoz tartozó szárnyasokból (kivéve a keltetésre szánt, megtermékenyített tojás)