Vitorlát bontanak

2025.03.26. 15:00

Fonyódról indul az első hajó, kezdődik a 179. hajózási szezon

Hagyományosan a fonyódi kikötőben nyitják meg az idei hajózási szezont. A Tomaj katamarán péntek reggel fut ki fedélzetén ünneplőkkel, akik a sikeres szezon érdekében koszorúzzák meg a Balaton vizét.

Már több mint tízéves hagyománya van a Fonyód és Badacsony közötti balatoni hajózási szezonnyitónak, amelyet idén is ennek megfelelően tartanak meg. Több ez, mint egyszerű kihajózás, hiszen a két város közösségei, polgármesterek látják egymást vendégül és mutatják meg a helyi jellegzetességeket egymásnak az ünnepi alkalmon. Természetesen nem hiányozhat a programból a fonyódi néptánc és a badacsonyi bor sem, hiszen ez egy valódi kulturális, kulináris kavalkád. 

balaton tomaj hajó
Mindenki imádja a Balaton egyik új hajóját, a Tomajt. 
Fotó: Németh Levente

A balatoni hajózás szépségei

Az éppen egy évvel korábban felavatott impozáns Tomaj katamaránnal kezdődik meg a 179-ik hajózási szezon a Balatonon. – Kihajózunk és a tó közepén történik meg a Balaton koszorúzása, amellyel kifejezzük abbéli reményeinket, hogy az idei egy sikeres idegenforgalmi szezon lesz, mondta Erdei Barnabás, Fonyód polgármestere. A jó szezon nem csak a két város számára fontos, de az egész Balaton szempontjából kiemelt, hogy sok turista válassza úticéljául a magyar tengert. Tavaly a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) járataira 857 ezer utas váltott 2,2 millió jegyet, amellyel rekordot döntött a társaság. A hajózási szezon kiemelkedő eredménye részben a települések között közlekedő menetrendi hajóknak köszönhető. A legkedveltebb járatok 2024-ben is a Fonyód–Badacsony, valamint a Siófok–Balatonfüred–Tihany útvonalak voltak, amelyeken az új, nagy népszerűségnek örvendő katamaránok is közlekedtek.

Erre idén is jók az előjelek, hiszen az ünnepi aktusnak helyet adó Tomaj rengeteg turistát vonz a városba. – Érzékelhetően több turista érkezik azóta Fonyódra hajóval, hogy megkezdte a szolgálatát a Tomaj katamarán.  A tapasztalat az, hogy a turisták egy jelentős része úgy vált hajójegyet, hogy megvárja a Tomajt, mert kifejezetten ezzel szeretné élvezni a balatoni hajózás szépségeit, tette hozzá  a városvezető. 

S nem csak a megújult hajóflotta csábítja Fonyódra a látogatókat, de a rendezett közterületek és kulturált fürdőhelyek is mind azt üzenik: a déli part ékköve a város. Már felkészültek az idei szezonra Fonyódon, hiszen elvégezték a szükséges karbantartási, felújítási munkákat a strandokon, így érkezhet a jó idő beköszöntével a kirándulók tömege, Fonyódon tárt karokkal várja őket. 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!