Interjú

2025.03.27. 14:00

Jól állunk erdőügyben, de még mindig van hova fejlődni

A magánerdők helyzetéről és azok kezelésének lehetőségeiről is beszélt Mocz András egy friss interjúban. A somogyi erdőkért felelős helyettes államtitkár kiemelte a fásítások fontosságát és az új erdők telepítésének támogatásáról is megosztott részleteket.

Jól állunk erdőügyben, de még mindig van hova fejlődni

Fotó: Németh Levente

Hazánk az elmúlt száz év alatt megduplázta erdei területét: az erdővel borítottság aránya még 1970-ben is csak 16 százalék volt, a rendszerváltozás idején bő 18, majd 2010-ben már 20 százalék lett. Az új erdőstratégia 27 százalékot ír elő 2030-ra, ami nem teljesíthetetlen, sőt már közel járunk a célhoz. – Az erdei fafajokkal borított területek már 25 százalékot jelentenek ma is, mondta a Szabadföld kérdésére Mocz András, az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára. 

Observing,The,Sunlight,Filtering,Through,The,Trees,In,A,Forest, erdő, időjárás 2464463519
Erdőt telepít az, aki a jövőbe tekint.
Fotó: Shutterstock

Van tulajdonos, de nincs gazda

Magyarországon az erdei fajokkal borított terület mintegy 2,3 millió hektárt tesz ki. Az erdők 56 százalékát az állami erdőgazdaságok művelik, a fennmaradó hányadot magánerdők teszik ki. Erdeink évente 13 millió köbméterrel gyarapodnak, amelyből 6-7 millió köbmétert termelnek ki, vagyis évente 4-5 millió köbméterrel gyarapodik az ország favagyona. Az erdőtörvény alapja, hogy a tulajdonosnak fakitermelés után is gondoskodnia kell az új erdő neveléséről. Ahogyan az is meg van szabva, hogy évente milyen kötelező erdőgondozási munkálatokat kell elvégezni a magyar erdőkben. 

mocz andrás erdő somogy
Sok a problémás magánerdő az országban. 
Fotó: Kállai Márton

– A magánerdőkből arányaiban kevesebb fát vágnak ki, mint az állami erdészetekből, ezekben az éves növekmény is nagyobb. A magánerdőkkel kapcsolatban egyébként készül az új erdőbirtokossági törvény, amelynek célja, hogy az eddigi problémákat is kezeljék. A magánerdők egy részének van tulajdonosa, de nincs gazdája, hívta fel a figyelmet Mocz András, frissen kinevezett somogyszobi helyettes államtitkár. 

Elmondta a lapnak azt is, hogy nagyjából 340 ezer hektár problémás erdő van az országban. Többek között ezek az úgynevezett osztatlan közös területek. 

  • Az akár állami beavatkozást is lehetővé tevő új törvény segítségével a problémás területek arányát az európai átlagra, vagyis 10 százalékra szorítanák le.

Zakatol a településfásítás

A somogyszobi helyettes államtitkár a lapnak azt is elmondta, hogy a 2019-ben indított Országfásítási Programot tartva a következő években is folytatódik az erdő- vagy zöldvagyon hatékony növelése. 

Amely megvalósításához minden feltétel adott jelenleg. Ráadásul az Országfásítási Program tavaszi üteme a hetekben megkezdődött.   Az új erdőtelepítéseket nézve az utóbbi években az erdőtulajdonosok 43,7 ezer hektárra pályáztak sikerrel, és ebből már megvalósult 32 ezer hektár. – Emellett a településfásítás során öt év alatt 56 ezer sorfa – 150 centinél nagyobb, előnevelt csemete – került a 10 ezer lélekszámnál kisebb településekre. A tavaszi ütemre pedig 1700 település jelentkezett, s néhány óra alatt lekötötték a programban igényelhető teljes famennyiséget. A következő hetekben az első 450 – legkisebb – településen ültetik el a fákat az állami erdészeti társaságok szakembereinek segítségével. Ősszel és majd 2026 tavaszán folytatjuk a kistelepülések fásítását. Az agrártárca célja, hogy jövő év végéig 100 ezer ilyen sorfa verjen gyökeret és szépítse, tegye egészségesebbé e települések köztereit, árulta el Mocz András a lapnak. 

Az előbbinél jóval több fa kerül a magyar erdőterületekre az Újszülöttek Erdeje Program keretében: 2030-ig évente minden világra jött gyermek után legalább 10 új facsemetét ültetnek az erdészeti társaságok. Így már 4,5 millió csemete gazdagítja az erdővagyont. Az állami cégek ezen felül további 7 millió fát ültettek az utóbbi években különböző mintafásításokban. 

Támogatják az új erdők telepítését

A Közös Agrárpolitika keretében 310 milliárd forintnyi összeget fordítanak az erdőkre, amelyből 64 milliárdot szánnak az új erdők létesítésére. További 80 milliárd forintot pedig még az utóbbi években, évtizedben végrehajtott telepítések utófinanszírozására fizetnek ki. Az új erdőt telepítő gazdák úgynevezett jövedelempótló támogatást igényelhetnek 12 évig, ugyanis az erdő nem egy-két, hanem akár­ csak 30-40 év múlva hoz hasznot, ad jövedelmet. Addig sok munkálatot is el kell látni bennük, s ezeket is támogatja a program.  – A tavaszi erdőtelepítés támogatásáról szóló pályázat éppen március közepén jelent meg, de várható az erdőgazdálkodással kapcsolatos gépek, berendezések beszerzését segítő vagy más beruházást támogató kiírás, ahogy a meglévő erdők kezelésével kapcsolatos más forrás megnyitása is – tudatta lapunkkal Mocz András. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!