Tudás

2025.03.06. 11:01

Nagy Elek erős kamarát akar a versenyképes vállalkozókért

Nem a vállalkozások vannak a kamaráért, hanem a kamara a vállalkozásokért, így érvelt kamarai reneszánsz meghatározó elve mellett Nagy Elek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke Kaposváron, az immár szokásos Gazdasági évnyitón. Hozzátette azt is: akkor dolgoznak jól, ha a vállalkozásoknak biztos, kiszámítható hátteret nyújtanak és segítik azok versenyképességének a növelését.

Nagy Elek erős kamarát akar a versenyképes vállalkozókért

Forrás: Gelencsér Attila

Az MKIK elnökének előadása előtt a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara (SKIK) teltházas rendezvényén Gulyás Árpád, a szervezet elnöke köszöntőjében a kézzelfogható segítség fontosságát hangsúlyozta, s mint mondta, e szempontok alapján kérték fel az előadókat is. Pintér Rómeó kaposvári alpolgármester város újraiparosításának eredményeiről is számot adott a vállalkozóknak, hangsúlyozva, hogy több gyár is épül egyidőben, s hamarosan megvalósul Kaposvár történelmének legnagyobb beruházása, az üveggyár is. Az új, 400 hektáros ipari park pedig a biztos jövő alapját is jelenti.

LANG532220240620 vállalkozókért dolgozik Gulyás Árpád elnök
Középen: Gulyás Árpád  Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is támogatja a vállalkozókat. Fotó: Lang Róbert
  • Biró Norbert, a vármegyei közgyűlés elnöke megosztotta az érdeklődőkkel, hogy Somogyba az elmúlt időszakban 110 milliárd forintnyi fejlesztési forrás érkezett a TOP-projektek keretében, s ebből többek között 10 helyszínen 4 milliárd forintos támogatással épültek ipari parkok, segítve a somogyi gazdaság szereplőit. Emellett a vármegyei önkormányzat foglalkoztatási programja is sikeres volt.
  • Nagy Elek, az MKIK új munkamódszereiről is szólva azt mondta: korrekt, szakmai együttműködésre törekszenek a mindenkori kormánnyal, s például nem a kész jogszabályokról kívánják elmondani a véleményüket, hanem aktív részt vállalnak azok előkészítésében is. Nem egyszemélyben tárgyal, hiszen a gazdasággal is foglalkozó minisztériumokat is tucatnyian látogatták meg, hogy a szakértők érdemben reagálhassanak bármilyen szakmai felvetésre. 

Erős kamarát akarunk, mert az erőnek jelentősége van

 – mondta az MKIK elnöke. Ennek az erőnek a hátterét és komolyságát pedig a mintegy 900 ezer magyar, benne több mint 400 ezer egyéni vállalkozás adja.

  • A kamarai hálózat alkalmas arra, hogy a reformok végrehajtásával 21. századi válaszokat adjon a kihívásokra, ezért több feladatot is kapnak a regionális szervezetek. Nagy Elek fontosnak tartja, hogy folyamatosan megkérdezzék a vállalkozásokat. Legutóbb éppen ebből derült ki, hogy a cégek 85 százaléka képes mintegy 10 százalékos béremelést kigazdálkodni. Az új KATA-szabályozás kapcsán is kíváncsiak az érintettek véleményére. 

Azonnali lépésekre is szükség volt, ilyen az exportáló középvállalkozások felmérése, hogy kiderüljön, mire is van szükségük. Érdekes eredmény, hogy 1134 cég 15-20 százaléka úgy vélekedett: 

Semmi különösebbre nem vágynak, csak hagyják őket dolgozni.  Tehát nem biztos, hogy mindig a forrás a legfontosabb 

– fogalmazott az elnök. Fontos kérdés – sok más mellett – a kkv-k adminisztrációjának csökkentése, hiszen ezen szálak egy jelentős része éppen Brüsszelig húzódik. Ezeket, csakúgy, mint az egy ajánlattevős közbeszerzések sajátosan értelmezett ügyét is kezelni kell.

Kovács-Toperczer Katalin, az Európai Bizottság Magyarországi képviseletének vezető gazdasági szakértője versenyképességi iránytűvel érkezett a fórumra, ahol arról is beszélt, Európában nem lesz hatalmas növekedés. Van remény, de nem egyszerű a helyzet. Úgy tűnik, a szolgáltatások árnövekedése enyhül. Megtudtuk azt is, hogy az EU erőssége a foglalkoztatás, ám a versenyképesség jóval alacsonyabb, mint az USA-ban és Kínában. 

A jövő három pillére a vállalkozók szemében

A jövő három pillérének egyike az innovációs szakadék megszüntetése, a másik karbonizáció és versenyképesség, míg a harmadik a függőségek csökkentése. Megtudtuk: a zöldítés marad, az egységes piac erősítése továbbra is feladat.

Árokszállási Zoltán, az MBH Bank Nyrt. elemzési centrumának igazgatója a hazai kilátásokról optimistábban beszélt. A februári prognózis szerint akár 2 százalék fölött is nőhet a magyar gazdaság, s továbbra is nő a fogyasztás dinamizmusa és nőnek a reálbérek. Ha lesz béke, az elhozhatja a gázpiacon a túlkínálatot, az inflációra azonban fokozottan figyelni kell.

Balogh Ádám, az MKIK alelnöke, a Kavosz Zrt. igazgatótanácsának elnöke a Demján Sándor Tőke Programról beszélt, s arról is, hogy fontos a tőkepiac erősítése. Az MKIK Tőkealapkezelő Zrt honlapját ajánlotta az érdeklődők figyelmébe azzal, hogyan lehet hozzájutni a 100 milliárdos kerethez. Szólt a Széchenyi kártya programról is, s a kamatcsökkentésre is felhívta a figyelmet.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában