2025.04.20. 19:58
Még egy kört kért a kormány, így folytatódik a kocsmaprogram
További forrásokból újulhatnak meg a vidéki közösségi élet központjai. Újabb egy hónapos határidővel bővült a kocsmaprogram, amely a kisfalusi italboltok megsegítésére jött létre az idén tavasszal. A lélekszám korlát nem változott, de újabb források nyíltak meg a kisvállalkozó kocsmárosok előtt.

20220217 Szeged Legrégebbi szegedi kocsmák. Képen: Négylépcsős söröző. Fotó: Frank Yvette FY Délmagyarország
Fotó: Frank Yvette
A vártnál is nagyobb érdeklődés övezte a kistelepülések vendéglátóhelyeinek megújítását célzó kocsmaprogramot. A 2024-ben meghirdetett első pályázati körre már az első hetekben több mint kétezer jelentkezés érkezett, a támogatási igény pedig jelentősen meghaladta az eredetileg meghatározott keretet. A cél, hogy új lendületet adjanak a falusi közösségi életnek, és segítsék a kis falvakban működő italboltok, kocsmák és kávézók megmaradását, megújulását.

Fotó: Lang Róbert
Azonban sokan kimaradtak az első körből, többek között Csokonyavisonta is, ahol két vendéglátóhely is működik, de a település lélekszáma miatt nem pályázhattak.
– Kettő van a faluban, mi nem vehettünk részt a programban, mert ezer lélekszám felettiek vagyunk, pedig szükség lenne rá – mondta ifjabb Katz Zoltán, Csokonyavisonta polgármestere.
Hasonló cipőben járt Csábráki Róbert is, aki Somogytarnócán üzemeltet vendéglátóhelyet. – Mi Barcshoz tartozunk közigazgatásilag. Pedig a teraszt meg tudnánk csinálni, fel tudnánk újítani, amihez minden anyag megvan – mondta a somogytarnócai vállalkozó. Hozzátette: a 3 millió forintot el tudná ő is költeni fejlesztésekre.
Még több kocsma újulhat meg
A nagy érdeklődésre és igényre való tekintettel bővült a program, amelyet a Kisfaludy 2030 keretében tettek közzé. Az első kör lezárását követően most újra megnyílt a pályázati lehetőség, így azok is eséllyel indulhatnak, akik az első szakaszról lemaradtak, nekik a hónap végéig van idejük pályázatukat benyújtani. A támogatási összeget kérhetik felújításra, eszközbeszerzésre, terasz kialakítására, energetikai korszerűsítésre, vagy akár akadálymentesítésre is. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi kormányinfón elmondta: a kormány célja ezzel a programmal, hogy a vidéki közösségi élet megerősítése és a helyi gazdaság élénkítése.
A részletes pályázati feltételek elérhetők a Kisfaludy2030 hivatalos felületén.