2025.04.24. 17:58
Megnyitotta kapuit a böhönyei termelői piac
Befejeződött a böhönyei termelői piac építése, ahol már árusíthatnak a helyi termelők. A termelői piac célja, hogy állandó eladási lehetőséget biztosítson a helyi és környékbeli őstermelők számára.
Egy TOP Pluszos pályázatnak köszönhetően közel 120 millió forintot nyert Böhönye, melyből a Somogy Vármegyei Önkormányzattal konzorciumban termelői piacot létesítettek. A modern épületkomplexum alapkövét tavaly májusban tették le, s egy év alatt be is fejezték a kivitelezést. Böhönye központjában az elárusító pavilonok mellett emeletes csarnokot húztak fel belső eladó térrel, mosdóblokkal.

Fotó: Simon Edina
Termelői piacon árulhatnak mától az eladók Böhönyén
A piacépületben helyet kaptak a szükséges kiszolgáló helyiségek, szociális blokkok és belső elárusítóhelyek. A csarnokban és az előtte álló piactéren összesen 33 asztal kapott helyet. Itt nemcsak a helyi termelők, a község méhészei, borászai, gyümölcslégyártói kínálhatják portékájukat, hanem a falubeliek a kiskertekben megtermelt felesleget, és a környékbeliek is eladhatják termékeiket.
– Azzal a céllal valósult meg a beruházás, hogy a helyi és környékbeli őstermelők számára, terményeiknek állandó piacot, remélhetőleg széles vevőkört biztosítsunk - mondta el a Zsoldos Márta Piroska polgármester. – Egyben választási lehetőséget is igyekszünk kínálni az import termékek, illetve a multi áruházakban vásárolható gyümölcs- és zöldségfélékhez képest. Ezáltal a helyi lakosság egészségesebb alapanyagokhoz juthat, és a jövedelem is a helyi termelőknél marad.

A településvezető hozzátette: szeretnék, hogy egy klasszikus agora funkciót is betöltsön a vásár, melyen egy piacfelügyelőt is alkalmaz az önkormányzat.
Az egyébként forgalmas utcában egy parkolót is kialakítottak, sőt egy másik nagy projekt is lezárult a mai napon: egy új kutat fúrattak a faluban, 83 millió forintos önerőből, azaz az úgynevezett koncessziós díjból. – Ezzel a kúttal biztosított Böhönye község egészséges vízellátása az eljövendő akár száz esztendőre is – mondta. – Ám itt még nem áll meg ez a fejlesztés: tervben van egy kútház telepítése a megfelelő gépészettel és informatikai rendszerrel.