2025.05.15. 12:00
Tömegek választották a Balatont, csurig megteltek a hajók és a kompok
Minden várakozást felülmúlt a forgalom. A májusi hosszú hétvégén a balatoni hajózás bizonyult az egyik legkedveltebb kikapcsolódásnak. Május 1. és 4. között a BAHART kompjai és személyhajói 69 ezer utazót szállítottak. A nyárias időjárásnak köszönhetően a kerékpárosjegyek is igen népszerűek voltak.

Forrás: Bahart Zrt. hivatalos
Népszerű volt a balatoni hajózás a májusi hosszú hétvégén. 11 ezren kötötték össze a biciklis és hajós utazást ez idő alatt. A május eleji rekordforgalomhoz a kibővített menetrend és Magyarország Kormányának több mint hatmilliárd forintos támogatásával tavaly forgalomba állt két-két új komp és katamarán iránti fokozott érdeklődés is hozzájárult – közölte a BAHART.

Forrás: Bahart Zrt. hivatalos
A balatoni hajózás volt május 1-jén a legnépszerűbb
Különösen kiemelkedő volt a Fonyód–Badacsony útvonal május első napjának teljesítménye: a tavalyi 7 ezer utas után idén már több mint 9 ezren választották a két település között közlekedő három nagyméretű hajó egyikét.
De nem csak a hosszú hétvége, a balatoni személyhajózás március 28-án indult teljes eddigi szezonja is erőteljes számokat produkál: az utasforgalom 8 százalékkal haladja meg a tavalyi azonos időszaki eredményeket. Különösen a menetrendi hajójáratok iránt nőtt a kereslet, amelyek immár 13 kikötőből indulnak. Újdonság a hónapban: a Balatonboglár–Révfülöp járat mostantól Balatonlellét is érinti.
Sokan kipróbálják a kompokat
Az utasok hétvégente találkozhatnak ezen az útvonalon is a legújabb katamaránnal, Tomajjal, amely a Balaton katamaránnal együtt a kényelem és korszerűség új szintjét képviseli a balatoni személyhajózásban. Egyre több autós is választja a Balaton északi és déli települései közti utazáshoz a BAHART kompjait: ez idáig mintegy 97 ezer jármű és 22 ezer kerékpár gurult, 250 ezer utassal a kompok fedélzetére.
A bicajosok száma is növekedett
Szintén látványosan erősödik a kerékpáros turizmus, különösen a révkikötőkben: a májusi hosszú hétvégén a BAHART jegypénztárakban 8500 bringás jegyet váltottak. Különösen forgalmas volt május 2-a, amikor is több mint 3500 biciklis utazott komppal a két part között. A BAHART hajókon eddig több mint 27 ezer kerékpáros utazott, ami 7 százalékos emelkedés a tavalyi év azonos időszakához képest.
A hónap végétől indulnak a tematikus programhajók is. Május 25-én Balatonfüredről és Siófokról kifutnak a gyerekeknek szóló gyereknapi hajók, június 6-án pedig a különleges, feltöltődést kínáló, siófoki indulású jóga katamarán is színesíti a kínálatot.