támogatás

2018.01.18. 16:20

Milliókból növekedhetnek, újulhatnak meg a szőlőültetvények

Jelentős igény lehet a borszőlőültetvények telepítését támogató forrásra. A lapunk által megkérdezettek szerint számos szőlőültetvény megújításra szorul a megyében is.

Gyeszát Zsolt

Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke úgy véli: nagy igény lesz a megyében is a borszőlőültetvények telepítését támogató pályázatra, hiszen a Dél-Balatoni borvidék szőlőültetvényeinek közel fele megújításra szorul.

– Többen is úgy gondolják a szakmában, hogy a termelő alapok, vagyis a szőlőültetvény megújítására szóló pályázati lehetőségek 2020 után jelentősen leszűkülnek, így valamennyien igyekeznek megújítani az ültetvényeiket – tette hozzá Gombos Sándor. – Nemrégiben arra is lehetőség nyílt Brüsszelben, hogy hazánk évente egy százalékkal növelje a szőlőterületének nagyságát. Úgy gondoljuk, hogy ennek is záros határideje van, így többek között ez is telepítésre inspirálja a gazdákat.

A Miniszterelnökség négymilliárd forint keretösszeggel hirdette meg a borszőlőültetvények telepítését támogató pályázatot a Vidékfejlesztési Program keretein belül, melyre a kérelmek tervezetten február 15-től nyújthatók majd be – derült ki a tájékoztatásból.

Gombos Sándor szerint üdvös a támogató pályázati lehetőség, habár elképzelhető, hogy a négymilliárd forint csak az országos igények felére lesz elegendő.

– Amíg van rá forrás, addig remélem, lesz kedv az ültetvénytelepítésre – mondta Légli Ottó, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, balatonboglári borász. – Azok közé a borvidékek közé tartozunk, ahol nem csökken, hanem növekszik a termőfelület. Vagyis elmondható, hogy a boglári borvidéken jelen van a szőlőtelepítési kedv. Ezzel együtt vannak idős területek, ahol szükség lenne a szőlőültetvények megújítására, ugyanakkor ehhez több esetben hiányzik a szándék vagy a feladathoz szükséges forrás.

Légli Ottó maga is folyamatos rekonstrukciót végez. Tavaly 1,5-2 hektár szőlőt újított meg, az idén egy nem egészen egyhektáros terület rekonstrukcióját tervezi. Mint elmondta,  maga is pályázni fog a támogatásra.

A Miniszterelnökség közlése szerint a telepítés megvalósítására egyéni projekt esetén maximum 75 millió forint, kollektív projekt esetén pedig legfeljebb 150 millió forint vissza nem térítendő támogatás nyerhető majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában