2021.07.13. 07:00
Kedden újra lecsap a hőség
Kedden fülledt hőségre készülhetünk, rekord közeli maximum hőmérséklettel.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
A felhőtlenül napos délelőttöt követően, délután gomolyfelhősödés várható. Késő délután, este, a megye déli térségében már kipattanhat zivatargóc.
Éjszaka változó erősségű, szakadozott gomolyfelhőzet lesz a térség felett melyből szórványosan megyeszerte előfordulhat egy-egy kis körzetet érintő zivatargóc is. Még hajnalban is labilisnak látszik a légkör, azaz lehetnek zivatargócok. Nem mindenhol esik, maradnak csapadékmentes területek.
A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
kedd reggel 20,
kedd délután 38,
szerda reggel 20 fok körül alakul.
Az aktuális időjárási helyzet a melegfrontérzékenyek szervezetére gyakorol stresszt. Ez fejfájást, fáradtságérzetet, álmatlanságot okozhat. A melegfront hatására az érzelmi és értelmi egyensúlyunk könnyen kibillenhet megszokott állapotából, ezért ingerlékenység, sértődékenység többeknél tapasztalható. Negatívan befolyásolja szervezetünk működését a kifejezetten magas indexekkel rendelkező UV-B sugárzás. Ilyenkor ugyanis rövid idő alatt keletkezhet bőrpír, illetve leégés, amely a melanoma kialakulását segíti elő. Vigyázni kell, nehogy a test túlhevüljön, mert napszúrást, hőgutát okozhat, súlyosabb esetben akár halálhoz is vezethet. Fontos odafigyelni a sugárzás elleni védekezésre lehetőleg világos, természetes anyagú ruházat, széles karimájú kalap, napszemüveg viselésével, de a megfelelő faktorszámú naptej használata is szükséges lehet. (forrás: met.hu)
A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Szerdán az ország túlnyomó részén továbbra is fülledt hőség, rekord körüli maximum hőmérséklet ígérkezik. Reggel elgyengülnek a zivatargócok, napközben változó gomolyfelhőzet mellett kisüt a nap. Délelőtt kevésbé valószínű csapadék, délután, este elszórtan, de már többfelé kialakulhatnak zivatargócok, köztük heves zivatarok is.
- Csütörtöktől jelentősen nő az előrejelzés bizonytalansága. Még zömében fullasztó hőség ígérkezik, különösen a keleti, délkeleti térségben. Délelőtt kisüt a nap, délután gomolyfelhősödést követően zivatarok alakulnak ki. Egy markánsabb hidegfront érkezése körvonalazódik heves viharokkal, felhőszakadásokkal, szélerősödéssel.
- Péntekre és a jövő hétvégére igen bizonytalanul előrejelezhető még a várható időjárás, de továbbra is az a legvalószínűbb, hogy a hidegfront lelassul és több napig tartóan marad felettünk a labilis, szórványosan heves zivatarokat is adó légtömeg. Nyugaton erőteljesebb, keleten mérsékeltebb lehűlést okoz. (forrás: eumet.hu)