Cikkünket folyamatosan frissítjük!

2022.06.24. 19:30

Naptejre biztosan de esernyőre is szükség lehet a hétvégén

A meteorológusok szerint embert próbáló hőségben lesz részünk a hétvégén és a következő napokban.

Fotó: Lang R.

Forró afrikai eredetű légtömeg érkezik az ország felé szombatra virradóan. A magas hőmérséklet különbségből kifolyólag a nyugati határvidék térségében kialakulhat, illetve nyugat felől besodródhat egy-egy helyi zápor, zivatargóc, de a megye keleti túlnyomó részén előfordulhat csapadék. Általában gyenge vagy mérsékelt, a Dunántúlon, délután élénk, a nyugati határvidéken erős lökésekkel is kísért délkeleti szél fúj. 

Ahogy a korábbi cikkünkben írtuk felettébb fontos lesz a megfelelő víz utánpótlás mert komoly egészségügyi problémák alakulhatnak ki hiányában.  Az UV sugárzás az ún. nem látható sugarak közé tartozik. UV, azaz ultraviolet, magyarul ibolyántúli tartomány, ezért van az, hogy egész nap észre sem vesszük de estére a napnak kitett testrészeink forró tapintásúak és fájhatnak. 
 

Forrás: met.hu

Astromet úgy fogalmaz publikációjában, hogy hajnaltól az Alpokalja felől a délnyugat  Dunántúl irányában megérkeznek az első záporok, zivatarok ami hamar elvonul a területről a délelőtt folyamán és felszakadozik a felhőzet Somogy megye területén. Északkeleten és a Dunántúl középső tájain lesz a legkevesebb eséllyel zápor, zivatar.

Szalinay-Met is kiemeli, hogy "A nagy tömegű, igen meleg levegő éppen minket vesz célba, a következő napokban beköszönt a hőség, sőt forróság" -amit az alábbi képpel illusztrált. 

Forrás: Szalinay-Met

A jellemző hőmérséklet átlaga a Szombati napon: 
péntek délután 29,
szombat reggel 17,
szombat délután 28,
Vasárnaptól, hétfőtől kezdve gyakoriak lesznek a 35-36 fokos nappali hőmérsékletek(forrás: eumet.hu)

Ha napon álló autóban hagyott gyermeket vagy háziállatot látnak, azonnal hívják a 112-es segélyhívószámot!

 

(forrás: windy.com)

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!