Megyei időjárás

2022.07.07. 09:00

Szeles és változékony időre van kilátás csütörtökön

Csütörtökön többnyire felhős lesz az ég, míg a középső és keleti térségben változó felhőzet melletti időszakosabb napsütés lesz jellemző.

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Késő délután, este már szerte a Dunántúlon kialakulhat szórványos eső, zivatargóc. A középső és keleti országrészben nem valószínű eső.

Délelőtt mérsékelt légmozgás lesz jellemző, majd délután, északnyugat felől egyre nagyobb területen támad élénk, olykor erősebb lökésekkel is kísért északnyugati szél.
Délen, délkeleten még 30 fok köré melegszik a levegő, míg északnyugaton, különösen a már délelőtt is esős tájakon ettől jócskán elmarad.

Este a középső, majd a keleti országrész déli tájain is erősödő északi szél támad. Késő este, éjszaka a felhőzet és a még szórványosabbá váló, elgyengülő csapadék is átterjedhet nyugat felől a középső, majd hajnalban a keleti országrészre.

A jellemző hőmérséklet átlaga (oC):
csütörtök reggel 16,
csütörtök délután 27,
péntek reggel 15 fok körül alakul.

A LEGVALÓSZÍNŰBB FOLYTATÁS:
- Pénteken, a keleti és déli országrészben zömében felhős idő ígérkezik elvétve kisebb esővel, nyugaton változóan napos, de erősen szeles, mérsékelten meleg, kissé hűvös idő ígérkezik.

- Szombaton változóan felhős-napos, többnyire csapadékmentes idő valószínű, gyakran megerősödő északi széllel. Elvétve lehet futó zápor. Mérsékelten, kellemesen meleg idő ígérkezik.

- Vasárnap is marad az élénk, nyugaton erős északnyugati szél. Zömében napos időre van kilátás, időszakos, mérsékelt felhősödésekkel. Elvétve nem kizárt zápor, de csak kevés helyet érinthet. Északon mérsékeltebb, délen strandolóknak is kedvező hőmérséklet várható.

- A jövő hét első fele továbbra is bizonytalanul előrejelezhető. Most az a valószínűbb, hogy az eddig várttal ellentétben megszűnik az É-i áramlás és az évszakos átlagnak megfelelő hőmérsékletű, nyári napok következnek, sőt a hét közepétől akár újabb hőhullám is indulhat.

Forrás: eumet.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!