2022.09.10. 06:31
Felhős őszi időnk lesz a hétvégén
Somogy megye térségében, délután gomolyos felhőzet melletti változó napsütés lesz jellemző. Elszórtan, de egyelőre kis eséllyel előfordulhatnak záporok.
Fotó: Illusztráció: Shutterstock
Szombaton a péntekihez hasonlóan kelet felé vonul a csapadékmező és annak felhőzete. Az ország északkeleti harmadán, illetve a keleti határvidéken, délelőtt még borús idő lesz esőkkel, zivatarokkal, majd délután már ott is gomolyos felhőzet melletti változó napsütésre fordul az idő. Már csak elvétve alakulhat ki záporeső. Ezzel szemben az ország nagyobb, nyugati, középső részén napsütésre, gyenge gomolyfelhőzetre, száraz időre készülhetnek az ottélők. Az ország ÉNY-DK irányú középső sávjában élénk, olykor erős lökésekkel is kísért északnyugati szél fúj. Este, keleten lecsökken a felhőzet, miközben nyugat felől ismét felhősödés várható, majd késő este, éjjel a Nyugat-Dunántúl térségében eső, zápor is kialakulhat.
A jellemző hőmérséklet átlaga:
péntek délután 26,
szombat reggel 15,
szombat délután 24 fok körül alakul.
forrás: eumet.hu
Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket terheli meg különösképpen. Legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet. Az idegrendszer ingerlékenysége gyakran csökken ilyen időjárási helyzetekben, ezért a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges.
forrás:met.hu