Baleseti összesítő

2017.08.11. 09:19

Biztonságban továbbra is: megint nem sérült meg senki

Tovább tart az öröm, hisz tegnap sem sérült meg senki a megye útjain. Ez szép eredmény, amire méltán lehetünk büszkék!

Sonline

A rendőrség lakonikus tájékoztatása szerint a megye útjain tegnap is olyan helyzetek teremtődtek csupán, melyben senki nem sérült meg. Mint megtudtuk, azért káreseményből nem volt hiány, 12 baleset történt a megye útjain. Ám mivel ezekben személyi sérülés nem történt, fedje hát őket jótékony homály.

Annyit azért lehet tudni, hogy a balesetek voltak az M7-esen, Kaposváron, Siófokon, Marcaliban és Fonyódon, vagyis egyenletesen oszlottak el a megye területein.

A viszonylagos nyugalom okán a rendőrök több figyelmet tudtak így fordítani a bűn üldözésére, melynek eredményeképpen öt embert fogtak el. Külön bravúr, hogy ebből négy éppen valami olyan normaszegést hajtott végre, melyet a rendőrök tetten tudtak érni.

Hét embert állítottak elő a rend őrei, hatnál nem tudni mi okból, egyet viszont bűncselekmény gyanúja miatt. Három esetben gondolták úgy a rendőrök, hogy a lakosság biztonsága érdekében intézkedést foganatosítanak. Meg is tették.

Ezek is érdekelhetik