rendőrség

2017.10.13. 16:45

Vezetőcsere: Tolnából kap új rendőrfőkapitányt Somogy

Új rendőrfőkapitánya lesz Somogynak: az ősszel távozik posztjáról Piros Attila dandártábornok, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, tudta meg a Somogyi Hírlap.

K. G.

Értesüléseink szerint ezután a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságot vezeti majd, ahol a határvédelem szervezésében kap új feladatokat. A hírek szerint Molnár Gábor rendőr ezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes vezetője, bűnügyi igazgató váltja Piros Attilát a somogyi főkapitányi székben.

Megkérdeztük erről a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatát, akik helytállóként erősítették meg értesüléseinket azzal, hogy október 30-án vagy 31-én sajtónyilvánosan is bejelentik majd a változást.

Piros Attila 2012 őszétől töltötte be a főkapitányi tisztséget Somogyban, előtte az ORFK hivatalvezetője volt, korábban pedig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium államtitkára. Piros Attilát sokan szigorú átszervezőként tartották számon a megyében, vezetése alatt jelentősen javultak a mutatók. Míg 2012-ben 18724 bűncselekményt regisztráltak Somogyban, 2016-ban mindössze 7068-at.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában