„fehérgalléros” orvhalász

2017.11.12. 09:00

Háló helyett szonárral lopják a halat

Jelentősen lecsökkent a hálós orvhalászat a Balatonon, helyette sokkal rafináltabb eszközöket vetnek be az önjelölt halászok.

Koszorus Rita [email protected]

Az elmúlt években teljesen új jelenségekkel találkozhatnak a nyílt vízen a Balatoni Halgazdálkodás halászati őrei. Havranek Mihály, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (Balhal) vagyonvédelmi és halőrzési vezetője kérdésünkre elmondta: a felszedett orvhalász-háló mennyisége drasztikusan lecsökkent. – A 2010-es évek elején 14-15 ezer méteres háló találások voltak a Balatonon – mondta a halászati szakember. – Tavaly már csak 2000, idén eddig 2400 méternyit találtunk. A Vízirendőrség sem talál ennél többet. Az is változott, hogy a korábbi években relatív nagy hálók voltak: általában 3-400 méteresek. Mostanra ezek lerövidültek: maximum 50-60 métereseket találunk, de leggyakrabban 8-10 métereseket húznak be a nádba.

Emellett a tilosban lógatók módszerei is megváltoztak: ma már inkább rendes horgászok képében tetszelegve igyekszik kerülni a feltűnést. – A lehalazást úgy oldják meg, hogy kimennek a saját horgászcsónakjukkal és kivesznek a hálóból a napi mennyiségnek megfelelőt – hívta fel a figyelmet Havranek Mihály. – Ezt aztán be is írják a fogási naplóba, és így le is védte magát.

Megtudtuk: a Balhal halászati őrei küzdenek a jelenséggel, de nehéz bármit is tenni, hiszen a bizonyítás szinte lehetetlen ilyen esetben.

A magyar tengernél az őszi időszakban jellemző igazán, hogy horgász módszerekkel nagyobb mennyiségű úgynevezett nemes halat fognak ki, mint amennyit lehetne. Ráadásul sokszor vitorlásokkal üldözik a zsákmányt, vagyis a süllőt. Ám ebből naponta maximum három darab kerülhetne szákba, egyes horgászok azonban ennél jóval többet kifognak, amelyet aztán feketén értékesítenek, tudtuk meg. – Ha valaki ügyes és megtalálja a helyet, amelyre ma már különböző technikai megoldások vannak, akkor szerencséje is lehet – ismertette a tapasztalatokat a Balhal vagyonvédelmi és halőrzési vezetője. – Szonárokat használnak, amelyek használatát ugyan a törvény tiltja, de a vitorlásoknak sok beépített navigációs eszköze van. Ezekkel addig tudunk mit kezdeni, amíg meg nem találják a süllőt. Néha lehet is látni, hogy a vitorlások keringőznek a vízen, ilyenkor keresik a halakat.

A Balatoni Halgazdálkodás igyekszik felvenni a harcot a tolvajok ellen, ám a vízen nehéz megközelíteni észrevétlenül egy vitorlást.

Küzdünk ellene, de egy vitorlást nagyon nehéz megközelíteni a vízen. – Főleg a mobiltelefonok világában, nekik is van radarjuk érkező motorcsónakot könnyen észrevesznek és szólnak egymásnak.

Ezzel együtt a szigorúbb törvényi szabályozásnak köszönhetően néhány év alatt lecsökkent a lopások száma,summázta a helyzetet Havranek Mihály.

S a balatoni horgászok is sokkal szabálykövetőbbek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában