állt a munka

2018.01.30. 17:30

Elítélték a neves somogyi asztalost

Felvette az előleget, ám nem készítette el a megrendelt munkákat egy országos hírű somogyi asztalosművész. Három ilyen eset miatt jogerős ítélettel sújtotta a bíróság. Ezeken kívül mások is feljelentették már. Szerkesztőségünkben jelentkezett egy kaposvári férfi, aki egy értékes hangszert bízott rá.

K.G.

– A feleségem hácsi rokonaitól örököltünk egy száz éves cimbalmot – mondta el a férfi. – Rábíztam az asztalosra, akit arra kértem, hogy csak a fa részeket cserélje ki, és javítsa meg az egyik sérült lábat. 150 ezer forint előleget fizettem. Elszállította a cimbalmot egy somogyi raktárba, de nem csinált semmit, csak hitegetett. Végül feljelentettem a rendőrségen. Az eljárást megszüntették, arra hivatkozva, hogy ez egy polgári per tárgya, s a rendőrök felszólították, hogy adja ki nekem a hangszert. Kiadta, de darabokban. Tönkrement a régi cimbalom, amelyet egy hangszerkészítő 600 ezer forintra értékelt.

Ez az ügy még nem végződött a büntetőbíróságon. Ellentétben a három másik esettel, amelyek miatt csalásért az asztalost első fokon Budai Központi Kerületi Bíróság 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, és a szabadságvesztést három év próbaidőre felfüggesztette. Nemrég másodfokon a Fővárosi Törvényszék két év próbaidőre enyhítette a büntetést.

A jogerős ítélet szerint a somogyi asztalost egy budapesti házaspár bízta meg azzal, hogy készítse el nekik egy XII. kerületi lakás bútorait. Az asztalosművész több részletben összesen 4 millió 700 ezer forintot vett fel a házaspártól. Ennek ellenére az ítélet napjáig a bútorokat nem gyártotta le, a pénzzel nem számolt el, a megrendelőknek nem fizette vissza. Az asztalos úgy védekezett, hogy közben a megvásárolt faanyag tönkrement, ezért nem tudta teljesíteni a megbízást. Az ítélet megállapítása szerint azonban a bútorok elkészítéséhez megfelelő szerszámokkal, műhellyel nem rendelkezett.

Az ítéletben foglalt tényállás második pontja szerint egy budapesti hölgy bízta meg az asztalost, hogy restauráljon egy örökölt kisszekrényt, ezért negyvenezer forint előleget adott neki. A vádlott a munkát nem végezte el, a bútort nem adta vissza, és az átvett pénzzel sem számolt el. A harmadik esetben az asztalos százezer forint előleget vett fel egy férfitól, hogy három bútort újítson fel Balatonfenyvesen. Az ügyben eljárt igazságügyi szakértő szerint a bútorokat nem megfelelően újította fel. A vádlott azzal védekezett, hogy vegyszermérgezést kapott, ezért nem végezte el a munkát. Megkerestük az országos hírű somogyi asztalost, aki elmondta: fellebbeznek az ítélet ellen és a Kúria elé viszik az ügyet, de mást nem akart nyilatkozni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában