Pandúr vágta

2018.01.19. 15:00

Hivatali visszaélésért ítélték el a kaposvári börtönparancsnokot

A Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa első fokú ítélete szerint hivatali visszaélést követett el a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnoka, Nagy István, amikor megakadályozta az egyik előzetes letartóztatásban lévő férfi foglalkoztatását.

K.G.

Ezért a parancsnoknak 600 ezer forintos pénzbüntetést kell fizetnie, és megfosztották az ezredesi rangjától is. Az ítélet azonban még nem jogerős, mert a vádlott a felmentését kérve fellebbezett. Megkerestük Nagy Istvánt, aki lapunknak elmondta: a terhére rótt bűncselekményt nem követte el, de többet a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának engedélye nélkül nem nyilatkozott. Az ügyészség szerint a kaposvári börtönparancsnok személyes okból meggátolta, hogy az egyik fogvatartott dolgozhasson a rácsok mögött. A vád szerint az elítéltnek 2016-ban Nagy István segített volna munkát találni egy evangélikus misszió segítségével, a férfi azonban nem ment el oda. Később újra börtönbe került, ekkor azonban a vád szerint a parancsnok nem engedte dolgozni azért, hogy megleckéztesse. Az ítélet indoklása szerint a szinte egész életét a börtönben töltő, kiszolgáltatott rabnak szüksége lett volt arra, hogy a munkára támaszkodhasson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában