bűnjelek

2018.04.25. 08:51

A talicskán hagyott DNS-e buktatta le a tolvajt

A Kaposvári Járási és Nyomozó Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki 2017 nyarán követett el vagyon elleni bűncselekményeket a megyeszékhelyen.

K.G.

Először a Nyugati temető raktárát feszítette fel, ahonnan a temetkezési vállalat munkagépeit, illetve a dolgozók ruhaneműit, cipőit lopta el 300 ezer forint értékben. Később ez a betörés buktatta le, ugyanis a nyomozók DNS nyomot rögzítettek arról a talicskáról, amivel a lopott dolgokat a raktárból a temető kerítéséhez kitolta. A vádlott ezután ellopott még egy 54 ezer forint értékű kerékpárt, majd egy nyitott tehergépkocsiból a sofőr 90 ezer forint készpénzét és okmányait tartalmazó táskáját, valamint egy 200 ezer forintot érő vonalkód leolvasó készüléket.

A vádlott az utóbbi esetnél a készpénz kivételével az értékeket egy közeli vízelvezető aknába dobta, amelyeket később a kaposvári rendőrkapitányság nyomozói a Kötél Egyesület búvárjai segítségével megtaláltak. A bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően az őrizetben lévő, többszörös visszaeső vádlottal szemben 2 év 6 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztést és 3 év közügyektől eltiltást szabott ki, valamint arra a 423 ezer forintos összegre, amivel a vádlott a bűncselekmények elkövetése révén gazdagodott, vagyonelkobzást rendelt el. Az ítélet a védelmi fellebbezések miatt nem emelkedett jogerőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában