vízi balesetek

2018.05.01. 15:04

Felborult, árbóctörött vitorlások színezik a Balaton vizét

Több esetben is menteniük kellett a rendőröknek a hosszú hétvégén.

Sonline

A siófoki vízirendőrök hétfőn későn délután észlelték, hogy a parttól egy kilométerre felborult egy vitorlás és három utasa a vízbe esett. Az egyenruhások azonnal a segítségükre siettek, visszaállították a hajót, majd a bajbajutottakat a szolgálati kisgéphajóba emelték és a járművet a part közelébe vontatták.

A Zánka előtti vízterületről szintén hétfőn délután a balatonföldvári vízirendőrök segítettek partot érni annak a három fős társaságnak, akik katamaránjukkal árbóctörést szenvedtek. A hajót és utasait az egyenruhások biztonságban a közeli strand sekély vízéhez szállították.

A fonyódi vízirendőrökhöz 2018. április 30-án 19 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy a Balatonlelle előtti vízterületen, a parttól közel 1000 méterre egy elektromos hajó motorja hibásodott meg, a jármű öt utasa emiatt segítség nélkül képtelen volt partot érni. A rendőrök ezért a helyszínre siettek és a járművet, valamint a rajta tartózkodókat biztonságban a kikötőbe vitték.

A mentések idején I. és II. fokú viharjelzés volt érvényben.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a vízen, vagy a vízben testi épségünk érdekében különösen fontos betartani a viharjelzési szabályokat, figyelni egymásra, hiszen egy veszélyhelyzet nagyon gyorsan kialakulhat.

Elsőfokú viharjelzés esetén a viharjelző percenként 45-öt villan, ebben az esetben úszni, illetve csónakkal és más vízi sporteszközzel csak a parttól számított 500 méteren belül szabad tartózkodni. Másodfokú viharjelzés esetén a viharjelző berendezés percenként 90-szer villan fel, ilyenkor fürödni tilos, valamint szintén nem szabad csónakkal és más vízi sporteszközzel közlekedni (a vitorláshajók kivételével).

A viharjelzés figyelembevételével, a jó helyzetértékeléssel és az alapvető biztonsági intézkedések betartásával legtöbbször megelőzhetők a veszélyhelyzetek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában