szója

2018.05.25. 09:27

Milliárdos áfacsalás – lecsapott a NAV a cégláncolatra

Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomoz a NAV Dél-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. Információink szerint két somogyi település, Balatonföldvár és Siófok, is érintett az ügyben.

Sonline

- A gyanú szerint a jól szervezett bűnelkövetői kör olyan cégláncolatot működtetett, amely Szlovéniában vásárolt, brazil származású szóját hozott be Magyarországra – tájékoztatott Kuperczkó Adrienn pénzügyőr főhadnagy, sajtóreferens. – A terményt azért importálták, hogy azt többnyire boszniai és szlovák üzleti partnereknek adják tovább. A beszerzett árut papíron átfuttatták közbenső cégeken.

Ezek a cégek kifejezetten azért jöttek létre, hogy a nevükben továbbadott szójaszállítmányról belföldi bizonylatot állítsanak ki. A számlákon feltüntették az általános forgalmi adót, azt a látszatot keltve, hogy kifizették. Ezek a cégek valós gazdasági tevékenységet nem végeztek és adót sem fizettek.

- A láncolat tetején lévő cégnél keletkezett a haszon úgy, hogy a közbenső cégek számláin szereplő áfát ez a cég visszaigényelte – tette hozzá Kuperczkó Adrienn. – A cégláncolat 13 hónap leforgása alatt 850 millió forint kárt okozott a költségvetésnek.

A NAV pénzügyi nyomozói 13 helyszínen csaptak le egyszerre. Országszerte öt megyében tartottak házkutatásokat, lefoglalták a bűncselekmény gyanúját alátámasztó bizonyítékokat, és hat gyanúsítottat, valamint tanúkat hallgattak ki. Az elcsalt adó biztosítására a nyomozók 900 millió forint értékben zároltak üzletrészt, forint- és devizaszámlákat, továbbá 100 millió forint visszaigényelt áfa kiutalását megakadályozták.

Az üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás esetében az elkövetőkre akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható. A gyanúsítottak között van az a tatabányai ügyvéd is, aki a közbenső cégeket átruházta szlovák állampolgárokra, és székhelyszolgáltatóknál helyezte el, hogy félrevezesse a hatóságokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában