durva felelőtlenség

2018.10.30. 09:17

Molesztálta lányát, elhanyagolta gyerekeit a férfi

A Siófoki Járásbíróság 8 év börtönbüntetésre, 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 45 éves férfit, egyben mindhárom gyermeke vonatkozásában megszüntette szülői felügyeleti jogát.

Sonline

A vádlottnak élettársától három gyermeke született. A gyermekek nevelését azonban a vádlott teljes mértékben elhanyagolta, az egyébként figyelemzavaros, illetve látássérülést, sajátos nevelési igényű gyermekeket túlzott szigorral igyekezett fegyelmezni, őket rendszeresen szóban és tettleg is bántalmazta, megalázta. A családgondozó által felajánlott segítségnyújtást és az orvos által megállapított diagnózist sem fogadta el, a gyermekek gyógyszerét sem volt hajlandó kiváltani, amikor élettársa mégis megvette a gyógyszereket előfordult, hogy azokat elégette.

A vádlott a cselekmény elkövetésekor 12 éves lányát több alkalommal szexuálisan bántalmazta, folyamatosan fenyegette azzal, hogy senkinek ne merje elmondani a történteket.

A másodfokú bíróság az előzetes letartóztatásban lévő vádlott büntetését helybenhagyta, így az jogerőre emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában