tragédia

2018.12.14. 13:56

Kómában van a megégett kiskorpádi férfi

Borzalmasan megégett egy közmunkás Kiskorpádon; a családja kétségbeesetten kereste fel szerkesztőségünket segítségért.

K.G.

A fia, Bogdán József mondta el a történteket. Édesapja a szociális tűzifa pakolásán munkálkodott a vasútállomás mellett, amikor megégett. A család úgy tudja, hogy a valaki a rönkfák megjelölésére szolgáló aeroszolos palackot beleejtette a tűzbe, és ez felrobbant. A kicsapó lángok megsebesítették az 59 éves férfit. A tűzeset után a saját lábán hazament, még a biciklijét is tudta tolni. Otthon azonban rosszul lett, mentőt hívtak hozzá. Három mentőkocsi és egy rendőrautó érkezett a helyszínre. A pécsi kórházba szállították, ahol a négyszáz ágyas klinikán fekszik. A teste 50 százaléka megégett, jelenleg mesterséges kómában tartják az orvosok, az állapota életveszélyes. A családnak azt mondták, hogy még nem stabilizálódott az állapota.

Megkérdeztük a rendőrséget, hogy történt-e intézkedés az említett esetben. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatától megtudtuk, hogy valóban megvizsgálta rendőrség az esetet, de eljárást nem indítottak. Úgy tudjuk, hogy a gyanú szerint saját magát égette meg a férfi, aki feltehetően ittas volt, ezért más felelőssége nem merült fel az ügyben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában