ármánykodás

2019.02.12. 08:40

Hamis betegséggel csalt ki pénzt az idősektől

Gyermeke nem létező betegségére hivatkozva csalt ki pénzeket idős emberektől az a 22 éves kaposfői nő, akit tettéért elítélt a bíróság.

K. G.

Kitalált néven mutatkozott be az egyik sértettnek, akit 2017 októbere és 2018 decembere között összesen 140 ezer forinttal károsított meg. Több alkalommal kért pénzt gyermeke orvosi kezelésére, aki valójában nem is volt beteg. Emellett különböző használati tárgyakat, húsvágó kést, zseblámpát, de még földrajz könyvet is kölcsön kért, amiket nem állt szándékában visszaadni. A nő többször tett tartozáselismerő nyilatkozatot, azonban ezeket az okiratokat fiktív néven írta alá.

A nő a másik, 83 éves sértettet azzal hálózta be, hogy olcsón tud tűzifát szerezni, ezért az idős ember 40 ezer forint előleget adott át a hamis néven bemutatkozó nőnek. A vádlott állítása azonban nem volt igaz, ahogy az sem, hogy gyermeke betegsége miatt további pénzösszegekre van szüksége, amellyel újabb 100 ezer forintot csalt ki a sértettől.

A Kaposvári Járásbíróság osztva az ügyészség álláspontját a büntetlen előéletű, és a bűncselekmények elkövetését beismerő vádlottra egy év két hónap börtönbüntetést szabott ki, melynek végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette, valamint kötelezte a sértetteknek okozott kár megtérítésére. Az ítélet jogerőre emelkedett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában