autótolvajok

2019.09.27. 14:18

Egy azonos típusú kocsikulcs elég az autólopáshoz

Gyorsított eljárásban bíróság elé állítottak két büntetett előéletű barcsi férfit, akik 2019 augusztusában vittek el egy autót önkényesen a településen. A Kaposvári Járási Ügyészség barcsi kirendeltsége emelt vádat ellenük.

K.G.

Az egyik vádlott az éjszakai órákban egy társasház parkolójából hozta el a kocsit úgy, hogy azonos típusú autójának kulcsával nyitotta ki. Ezután Barcs területén autózott, majd felvette a másik vádlottat, akinek elmondta, hogy a járműre miként tett szert.

A vádlottárs Somogytarnóca környékén átvette a kocsi vezetését, majd visszaindult Barcsra, ahol egy útkereszteződésben elvesztette az uralmát a jármű felett, és az árokba sodródott. A vádlottak ezután a megrongált gépkocsit hátrahagyva elmenekültek.

A gépkocsival árokba hajtó elkövetőt magánlaksértéssel is megvádolta az ügyészség, mivel júliusban éjszaka, ittasan, bement volt élettársa házába, amit csak a rendőri intézkedés miatt volt hajlandó elhagyni.

A Barcsi Járásbíróság a vádlottakat 2 év, illetve 2 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte. Az ügyészség az ítéletet tudomásul vette, míg a védelem enyhítésért fellebbezett. A gépkocsit elvevő egyik vádlott ellen jelenleg a Kaposvári Törvényszéken másodfokon egy másik büntetőeljárás is folyik, ebben az ügyészség több betöréses lopás mellett azt rótta a terhére, hogy a hasonlóan önkényesen vitt el gépkocsikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában