csalás

2019.10.02. 11:12

Nagymamájával járt lopni házvásárlás ürügyén

A Kaposvári Járási Ügyészség barcsi kirendeltsége kifosztás és csalás miatt emelt vádat egy 32 éves dombóvári férfi, és 72 éves, büntetett előéletű nagyanyja ellen, akik idős embereket loptak meg Somogyban.

K.G.

A férfi és nagyanyja 2018 nyarán azzal keresett fel egy idős ladi férfit, hogy megvásárolnák a lakóházát. A megtévesztett házigazda körbevezette őket, közben a vádlottak több értékes régiségre is felfigyeltek, ezekre is alkudtak. Az idős sértett belement abba, hogy egy értékes festményt és szobrot, valamint egy antik fodrászszéket a vádlottak bepakoljanak a teherautójukba. Mielőtt távoztak, a férfi még némi készpénzt is átadott, azonban a teljes vételár kifizetése soha nem állt szándékukban, így több mint 200 ezer forintos kárt okoztak.

A két vádlott ezután Iregszemcsén jutott be egy 81 éves asszony házába azzal az indokkal, hogy meg szeretnék venni. A háznézés közben a nagymama egy herendi porcelánt vett magához, míg unokája fa bútorokat pakolt be a teherautójukba annak ellenére, hogy az értékeinek elvételét végignéző idős asszony folyamatosan kérlelte őket azok visszaadására, azonban a bűncselekményt nem tudta megakadályozni.

Az ügyészség mindkét vádlottal szemben börtönbüntetésre tett indítványt azzal, hogy a bíróság az előkészítő ülésen történt beismerésük esetén a férfit 2 év 6 hónapra, míg az asszonyt 3 évre ítélje.

Fotónk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában