megelőzés

2019.11.23. 13:20

Ovi-Zsaru program keretében látogatták meg a gamási óvodát

A Fonyódi Rendőrkapitányság munkatársai 2019. november 20-án délelőtt a Gamási Napköziotthonos Óvoda növendékeit látogatták meg az OVI-ZSARU program keretében. Az előadás célja a gyermekek áldozattá válásának megelőzése, biztonságérzetük erősítése és annak elősegítése volt, hogy szükség esetén tudjanak, és merjenek segítséget kérni a rendőröktől.

Sonline

Az előadás során a gyerekek megismerték az egyenruhát, annak kiegészítő és kötelező tartozékait, valamint közösen beszélgettek olyan szabályokról, melyeket az óvodás korú gyerekeknek már tudniuk kell. Javasolták nekik többek között, hogy ne álljanak szóba idegenekkel, ne üljenek be ismeretlen személyek autójába és ne is fogadjanak el tőlük semmit. A foglalkozáson a gyerekek köszönthették Rendőr Robit, Rosszcsont Ricsit és Rosszcsont Rozit, a program bábfiguráit.

A prevenciós előadás célja a gyermekek biztonságérzetének erősítése, a rendőrrel kapcsolatos pozitív kép kialakítása.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a szülők figyelmét:

Magyarázzák el gyermekeiknek, hogy ki az idegen személy számukra!

Beszélgessenek gyermekeikkel arról, hogy idegenekkel ne álljanak szóba és ne fogadjanak el tőlük semmit!

Tanítsák meg gyermekeiket arra, ha közterületen, üzletekben, bevásárlóközpontokban, rendezvényeken eltávolodnak vagy leszakadnak a szülőktől, mindenképpen tudják az adataikat, és azt is, hogy kérjék megbízható felnőtt – biztonsági szolgálat, rendőr, mentő, tűzoltó – segítségét!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában