2019.12.12. 09:55
13 idős embert fosztottak ki
Kicselezték, majd álruhában, parókában ki is fosztották az idős embereket országszerte, köztük Kaposváron is.
Unidentified robber with knife extorting money, threatening by weapon, burglary
Bűnszövetségben és csoportosan elkövetett kifosztás miatt emelt vádat azzal a Kaposvári Járási Ügyészség egy 24 és 40 éves, Budapest környékén élő nővel szemben, akiknek az ügyében a Kaposvári Járásbíróság már ítéletet hirdetett.
A két vádlott 2018 júliusa és 2019 januárja között összesen 13 idős embert fosztottak ki, akiket 4,5 millió forinttal károsították meg úgy, hogy egyikük lekötötte a sértettek figyelmét, míg ezalatt társa átkutatta a lakásukat, ahonnan jellemzően ékszert és készpénzt vett el.
Az ország egész területén tevékenykedtek, így Kaposváron kívül Sopronban és Békéscsabán is követtek el kifosztásokat. Azonosításukat nehezítette, hogy az egyik elkövető több bűncselekménynél is megváltoztatta a külsejét, így póthajat viselt.
A Kaposvári Járásbíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat, ezért a különös visszaesőnek minősülő fiatalabb nőt 6 év 10 hónap börtönbüntetésre, 7 év közügyektől eltiltásra és 3 év közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte, a feltételes szabadság lehetőségéből kizárva.
Az idősebb vádlottra 5 év börtönbüntetést, 7 év közügyektől eltiltást és 3 év közúti járművezetéstől eltiltás vár. Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség súlyosításért, a védelem felmentésért fellebbezett.