lelépett a helyszínről

2020.01.29. 14:15

Angolosan távozott: helybenhagyta a motorost

Ismeretlen személy az általa vezetett ismeretlen forgalmi rendszámú és ismeretlen típusú gépkocsival kedden Kaposváron, a Jutai út 14. szám előtti útszakaszon súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési balesetet okozott.

Sonline

Forrás: Somogy MRFK

A sofőr a Vásártéri út irányából közlekedett a Hajnóczy utca irányába, amikor a vele azonos irányban szabályosan közlekedő segédmotoros kerékpár előzése közben nem tartott megfelelő oldaltávolságot, amely miatt a motoros elesett, és 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az ismeretlen jármű sofőrje a baleset helyszínéről adatai hátrahagyása, illetve a hatóság értesítése nélkül elhajtott.

A rendőrség várja mindazok jelentkezését, akik az eseményt látták, vagy azzal kapcsolatban bármilyen információval tudnak szolgálni.

Jelentkezni lehet személyesen a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán a Szent Imre utca 12. szám alatt, vagy hívják a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06 82/ 502-700 telefonszámon, illetve tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 06 80/ 555-111 „Telefontanú” zöld számán, továbbá a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában