nagy svindli

2020.02.12. 09:54

Eladta a munkagépeket, melyek nem is léteztek

Drága munkagépeket ígért, aztán egyszerűen lelépett a vevők pénzével a szélhámos.

K.G.

A Kaposvári Járási Ügyészség 12 rendbeli, milliós összegre elkövetett csalás miatt emelt vádat egy 39 éves, büntetett előéletű mezőszemerei férfi ellen, aki mezőgazdasági vállalkozókat ejtett tévedésbe a valótlan internetes hirdetéseivel. Az ügyben a Kaposvári Járásbíróság előkészítő ülésen hozott ítéletét.

A letartóztatásban lévő vádlott 2018 decembere és 2019 áprilisa között adott fel valótlan hirdetéseket különböző internetes oldalakon. Nagy értékű munkagépeket, köztük több millió forint értékű traktorokat kínált eladásra jelentősen a piaci ár alatt. A vevőktől előleg vagy a vételár előre utalását kérte, majd az összeg beérkezése után elérhetetlenné vált. Ily módon 12 sértettől összesen több mint 4,5 millió forintot csalt ki.

A vádlott mindvégig tagadott, azonban a Kaposvári Járásbíróságon megtartott előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését a váddal egyezően beismerte, és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról. Ennek köszönhetően a járásbíróság 3 év 3 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és 4 év közügyektől eltiltást szabott ki rá. A bíróság a vádlottal szemben elrendelte korábbi három, próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés végrehajtását is, valamint kötelezte a férfit a sértetteknek okozott kár megtérítésére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában