fogyó állomány

2020.03.28. 09:30

A bárányt is elvitték most a tyúktolvajok

Ahogy az elmúlt hetekben az emberek a koronavírustól tartva kisebb-nagyobb élelmiszer-felvásárlásokba fogtak, egyre több faluból kaptunk hírt arról, hogy az utóbbi napokban már a kisebb haszonállatok is eltünedeztek a portáról, és gyanítható, hogy nem a róka áll emögött. Hetesről még bárányt is loptak egy ottani cégtől.

K.G.

Hegyeshalom, 2020. március 12. Egészségügyi maszkot viselnek a tüdõgyulladást okozó új koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében a beutazókat ellenõrzõ rendõrök Hegyeshalomnál, a határátkelõnél 2020. március 12-én. A szlovén, valamint az osztrák schengeni határon ellenõrzést vezettek be. MTI/Krizsán Csaba

Forrás: MTI / Krizsán Csaba

Fotó: Krizsán Csaba

– Ha bekövetkezne az, hogy kevesebb lenne az élelmiszer a boltban, akkor óhatatlanul megszaporodnak a hasonló lopások – mondta Pavelka Béla hetesi polgármester, akinek a véleményét kértük a jelenségről. – Mi elébe mentünk ennek, ezért fejlesztettük tovább a köztéri biztonsági kamerarendszert. Összesen egymillió forintot költöttünk rá, de ennek köszönhetően már 13 kamera vigyázza a települést.

A rendőrök a napokban fejezték be egy ügy vizsgálatát, amelyben vádemelést javasolnak. Egy 35 éves férfi és egy 14 éves fiatalkorú fiú felfeszítették egy kaposvári melléképület zárt ajtaját, majd kacsákat és tyúkokat loptak, de a rendőrök forró nyomon felkutatták a tetteseket. A nyomozók mindkettőjüket lopással gyanúsították meg.

Kiderült, hogy a mindössze még csupán 14 éves fiú korábban egy gyermekotthonból szökött meg, ezért őt visszavitték az intézetbe. Szerencsére, a szárnyasok egy részét a felnőtt férfi házában még megtalálták a rendőrök, így vissza tudták szolgáltatni az állatokat a tulajdonosnak.

A rendőrség egyelőre nem tapasztalta, hogy számottevően megemelkedett a hasonló esetek száma az utóbbi napokban – válaszolta megkeresésünkre a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. Azonban két hasonló állatlopási esetről be tudtak számolni, ami a napokban Somogyban történt, mindkét ügyben baromfik voltak az áldozatok.

A hasonló ügyekben azonban nagy lehet a látencia, mert a gazdák az őket ért bosszúság ellenére nem minden esetben fordulnak a rend­őrséghez, mivel nincs nagy értékről szó. Ennek megfelelően a haszonállatok ellopása sokszor csak szabálysértési kategóriába esik, mivel a kár nem haladja meg az 50 ezer forintot. De ha más bűncselekménnyel is párosul, mondjuk magánlaksértéssel vagy betöréssel, akkor gyarapítja a rendőrségi statisztikát.

Lebuktak az orvhalászok, halért jöttek Pécsről a Balatonhoz

Meglepő módon nem egy egyedülálló pecás, hanem egy pár bukott le orvhalászat miatt a hétvégén. Baranyából a Balatonra ruccant át az a pécsi pár, amelyik Balatonmáriafürdőn tiltott módon, hálóval halászott éppen, de a halászati őrök tetten érték őket, majd értesítették a rendőrséget. A rendőrök az elkövetőket előállították a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók a férfit és a nőt orvhalászat vétségének gyanúja miatt hallgatták ki. Az eset kapcsán a rendőrök hangsúlyozták, hogy a természetes vízi halállományunk nemzeti kincs, így annak védelme mindannyiunk kötelessége. Ha halászattal, horgászattal kapcsolatos jogsértést tapasztalnak, minden esetben jelezzék a hatóságoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában