írásos beadvány

2020.04.29. 13:00

Kálváriát járt más szemete miatt olvasónk

Tortúrát okozott az erdejében talált illegális hulladék egy kaposvári olvasónknak, ezért hívta fel szerkesztőségünket.

K.G.

Jákó közelében van a birtoka, és amikor legutóbb meglátogatta, a legnagyobb bosszúságára illegálisan otthagyott hulladékot talált a fák között. Mintegy három négyzetméteren borította szemét a területet. Volt ott a kidobott tévétől a használt befőttes üvegig és szakadt ruháig minden, ami leginkább egy háztartás hulladékát képezheti.

Gyaníthatóan egyetlen helyről származott a szemét, és miután az erdőtulajdonos alaposabban megvizsgálta a lomot, meglepetésére iratokat is talált a kupacban, amelyeken név és cím is szerepelt, mégpedig egy jákói illetőé. Feltehetően a szemét gazdája nem volt elég „gondos”, így maradhatott ott a dokumentum, ami fényt derített a kilétére. Bár az nem bizonyítható, hogy ki hagyta ott a szemetet, az elég valószínű, hogy az illegális hulladékot valaki Jákóból szállította oda egy járművel a falutól egy kilométerre fekvő területre.

Az erdőtulajdonos ezután bement a jegyzőhöz, és bejelentette a történteket. Ott azt tudta meg, hogy a bejelentése alapján megbüntetik a szemetelőt, de csak akkor, ha ezt írásos beadványban is kéri.

Azonban ettől még nem oldódott meg a gondja, mert a továbbiakban a szemét elszállításáról neki, vagyis az erdőtulajdonosnak kell gondoskodnia. Erre az erdőtulajdonos gondolkodóba esett: ha megbüntetteti az illegális hulladékot lerakót, akkor megtörténhet, hogy később úgy áll bosszút rajta, hogy újra szeméttel hordja tele az erdőt, de akkor már ügyelni fog arra, hogy ne hagyjon ott olyan iratot, amin olvasható a neve.

Megkerestük az illetékes kaposmérői körjegyzőséget, ahol a jegyző kérdésünkre azt válaszolta, hogy a hatósági eljárás menetéről tájékoztatta az ügyfelet, egyebet nem kívánt hozzátenni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában