galádság a köbön

2020.04.09. 10:00

Romantikus vacsora közben lopta meg szerelmét a férfi

Bátorság és mérhetetlen pofátlanság jellemezhette azt a férfit, aki barátnőjét a romantikus vacsora alatt lopta meg. Aztán utána is.

K.G.

A Siófoki Járási Ügyészség lopás miatt emelt vádat egy 28 éves férfi ellen, aki egy közös étteremlátogatás alatt ellopta a barátnője pénzét. A vádlott akkori barátnőjével és két másik ismerősével ült be egy vendéglőbe, ahol közösen fogyasztottak és megállapodtak abban, hogy végén a nő fog egy összegben fizetni. A férfi azonban nem a fogyasztás rá eső részét, hanem annál kisebb összeget adott át a nőnek, de amikor párja kiment az étteremből, még azt is visszalopta.

Később az asztaltársaság hazament, közben a vádlott magához vette a még mindig az éttermen kívül tartózkodó barátnője táskáját és kabátját. Ezután észrevétlenül kivette a készpénzt, majd a tárcát a benne lévő iratokkal együtt egy kukába dobta, míg a táskát és a kabátot visszavitte az étterembe. A nő visszatérve látta a pénztárca eltűnését, ezért felhívta a vádlottat, aki úgy tett mintha segítene keresni. A kukából kivette az általa korábban kidobott tárcát, és visszaadta. A férfit azonban az étterem kamerafelvétele lebuktatta, később a kapcsolata is megszakadt a nővel. Az ügyészség a beismerő férfi ellen közmunka büntetés kiszabására tett indítványt.

 

Képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában