nem volt szomjas

2020.05.04. 15:16

Szétverte a zenegépet a kaposvári kocsmában

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság és más bűncselekmény miatt emelt vádat egy többszörös visszaeső kaposvári férfi ellen a Járási Ügyészség, mert az egyik kaposvári presszóban előbb a zenegépet rongálta meg, majd kint székkel ütött meg egy vendéget.

K.G.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Syda Productions

A 48 éves férfi már ittasan érkezett a kaposvári kocsmába, ahol tovább vedelt. Először a presszó vendégeivel kötekedett, majd a pultost sértegette. Egy idő után elfogyott a pénze, ezért még indulatosabbá vált, és a zenegépre ütött olyan erővel, hogy a gép borítása elrepedt. A pultos ekkor elégelte meg a vádlott erőszakos megnyilvánulásait és zárórát rendelt el, azonban a férfi nem akart távozni, ezért két másik vendég a karjánál fogva kivezette.

Az erősen ittas vádlott ezután a magával húzott fémvázas székkel a presszó előtt az őt kísérő egyik vendég feje felé ütött. Azonban egy másik vendég kivette a széket a férfi kezéből. Az ittas férfi még ekkor sem hagyta abba a garázda magatartást, hanem ököllel a kocsma ajtajának üvegébe csapott, s az üveg kitörött. Ezután hívták ki a rendőröket, akik bevitték a férfit. A más ügyben letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség 3 évi börtönben végrehajtandó szabadságvesztést és 4 évi közügyektől eltiltást indítványozott, amennyiben előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmények elkövetését a bíróságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában