teli puttony

2020.05.20. 10:03

Vádat emeltek a fesztivál drogdílere ellen

Jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség egy 31 éves holland férfi ellen, aki egy balatoni zenei fesztiválon árult különféle kábítószereket.

K.G.

Forrás: shutterstock

Még tavaly augusztusban vett részt a zenés rendezvényen, azonban nem csak szórakozni ment, hanem kábítószer-hatóanyagú szereket értékesített, miközben fogyasztott is az áruból.

A fesztivál vége előtt pár nappal a hajnali órákban kapcsolták le rendőrök, amikor ömlesztett és kiporciózott porokat, tablettákat, bélyegeket, illetve kábítószert, így kannabiszt, amfetamint, ketamint, LSD-t és MDMA-t, valamint az értékesítéshez szükséges eszközöket, mérleget, üres simítózáras tasakokat foglaltak le tőle. Ezeken kívül a kábítószer eladásából származó több, mint másfél millió forintnak megfelelő készpénzt, forintot és eurót is tartott magánál. Az ügyészség vádiratában a letartóztatásban lévő drogkereskedőre fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint kiutasítást indítványozott.

 

Képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában