arcátlan bátorság

2020.06.26. 09:46

Lopott kocsival fosztogatták a balatoni nyaralókat

Több autót is lopott a megyéből az a 19 éves fiatal, aki aztán a barátait fuvarozta. Hogy együtt tudjanak lopni.

K.G.

Jármű önkényes elvétele és más bűncselekmények miatt emelt vádat két fiatalember ellen a Kaposvári Járási Ügyészség. Közülük az egyik három gépkocsival közlekedett a tulajdonosok engedélye nélkül, majd az önkényes használatot követően lopott is az egyik kocsiból.

A 19 éves elkövető először még 2019 decemberében Somogysárdról, majd 2020 februárban Újvárfalváról és Kaposvárról lovasított meg az udvarokon, illetve az utcán leállított, nyitottan parkoló olyan autókat, melyekben az indítókulcsokat is a benne hagyták. Volt, hogy nem egyedül autózott, két barátját is magával vitte, amikor a Kaposvárról elkötött kocsival Balatonfenyvesre utazott. A Balaton partján a fiatalok további bűncselekményt követtek el, Balatonbogláron egy lakásba a nyitott ajtón át besurrantak, majd fényképezőgépet, mobiltelefonokat, valamint édességet loptak. Az ügyészség a letartóztatásban lévő elsőrendű vádlott ellen 2 év börtönbüntetés kiszabását indítványozta, amennyiben a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismeri a bíróságon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában