fotók és videó!

2020.07.05. 09:32

Megszállták a siófoki Petőfi sétányt a rendőrök

Nagyszabású razziát tartottak a rendőrök a balatoni éjszakában.

K.G.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Készenléti Rendőrség és a társszerveik segítségével szombaton éjszaka összehangolt rendészeti és bűnügyi ellenőrzéseket hajtottak végre Siófokon, a Petőfi sétányon.

A fokozott ellenőrzés alatt a rendőrök 646 embert igazoltattak, közülük ötöt állítottak elő bűncselekmény elkövetésének gyanúja, nevezetesen garázdaság és lopás miatt, illetve szabálysértési eljárás azonnali lefolytatása jogcímén. Hat esetben szabálysértési feljelentést tettek, két bírságot szabtak ki, valamint szintén két ittas járművezetővel szemben intézkedtek.

Az idegenforgalmi szezonban a város lakossága a többszörösére duzzad, mára ismét megnövekedett látogatószám és éjszakába nyúló rendezvények jellemzik a sétányt és környékét, hangsúlyozta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetése. A rendőrség minden nyáron alapvetően megerősített létszámmal van jelen a környéken, az önkormányzattal, a polgárőrséggel szorosan együttműködve. Az egyenruhások a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítséget nyújtanak a hozzájuk forduló magyar és külföldi turistákkal egyaránt, valamint jelenlétükkel igyekeznek erősíteni a helyiek biztonságérzetét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a sonline.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában